|
Messze, a kéklő üveghegyeken,
él egy madár, a neve szerelem.
Topáz a csőre, és a két szemén
rubintos tűzbe szikrázik a fény.
A szárnya zöld, a begyén kék pihe,
alatta ver forró piciny szive,
és mint a villám lecsap hirtelen,
fényből,viharból jön a szerelem!
Már látta egyszer, jött egy pillanat,
szivemre ült és hittem, itt marad,
utána kapta gyorsan és kezem
átfogta csöppnyi testét melegen
vergődött, karmolt és az átkozott
tenyerembe verébbé változott,
szebbik valója eltünt, messzeszállt,
s talán már már sziv fölött muzsikál.
Elfogni őt, bezárni nem lehet,
akár a fényt, vagy nyargaló szelet,
csupán a vágy oly szárnyaló szabad,
hogy utolérje azt a madarat.
A szine, hangja mindig más,
meseszerű, különös és csodás
Ott fönt lakik a kék üveghegyen
az a madár a neve szerelem.
Ez itt a magányoság erdeje
itt én vagyok csak, én és valaki,
Valaki, akit nem ismerek
És aki mégis mégis elkisér
akár meddig megyek
Valaki, akit mégsem ismer
S van itt egy álom: különössen szép
és különössen mégis fáj nekem:
Valaki egyszer majd elébem lép
és megfogja két tévelygő kezem
lecsókolja két könnyező szemem...
Valaki majd az életembe lép
aki szászor több mint az életem
van itt egy álom:különössen szép
és különössen mégis fáj nekem.
Ez itt a magányosság erdeje
itt én vagyok csak, én és valaki
Valaki akit nem ismerek,
és akiről tudnom sem szabad.
Bár jobban szeretem mint magamat!!!
|
Nyukszik a hajnal, pihen a táj,
Nem tudok aludni, mert valami nagyon fáj.
Téged kereslek, utánnad vágyom!
Nem hiányzott még igy senki a világon.
Hogyha egyszer majd téged is megérint a szerelem.
S kinzó vágyad egyre nő, mert a másik nincs veled,
S a szemedre nem jön álom, párnád könnytől ázik át,
Elég volna, hogyha látnád szerelmesed mosolyát.
Akkor rájössz, hogy hibáztál, s okolod csak magadat,
Miért hagytad akkor elrepülni a boldogságmadarat?
Évek telnek, évek mulnak, de az álom megmarad,
S szüntelenűl keresed azt a régi másikat.
Szüntelenül rá gondolsz csak, de az ember mit tehet?
Vissza hozni úgysem lehet elszalasztott éveket.
Kicsit megállsz, visszanézel, ennél többet nem tehetsz,
Szemed könnyes, mert nagyon fáj, hogy övele sosem lehetsz.
Elmúlnak az évek, és te fiatal már nem lehetsz,
Visszahoznál mindent, de már nem lehet.
Ez az álom csak a tied, ő sosem ébred veled,
Szeresd hát, ki téged szeret, akkor is, ha nem lehet!!
Az Élet egyetlen esély- vedd komolyan
az élet szépség- csodáld meg
az élez boldogság- izleld
az élet álom- tedd valósággá
az élet kihivás- fogadd el
az élet kötelesség- teljesitsd
az élet játék- játszd
az élet érték- vigyázz rá
az élet vagyon- használd fel
az élet szeretet- add át magad
az élet titok- fejtsd meg
az élet igéret- teljesitsd
a élet szomorúság- győzd le
az élet dal- énekeld
az élet küzdelem- harcold meg
az élet kaland- válald
az élet jutalom- érdemeld ki
az élet élet- éljed!
Könny folyik végig arcomon,
ha te neved meghallom,
mert szeretlek téged,
hisz ezt te is tudod már,
de ha mással boldog leszel
Gondolj néha rám...!
Már nem mondom, hogy szeress,
hisz te engem sosem szerettél,
azt se, hogy gondolj rám,
pedig ezzel boldoggá tehetnél.
De remélem egyszer elmulik
irántad ez az érzés,
mert szeretném
ha engem valaki úgy szeretne,
ahogy Te sohasem Szeretél...!
Járd az utat, mit a sorsod vésett,
Hallgass a szivedre mi darabokra tépett,
Temesd el a múltad, mi lelkedet sebezte,
Nézd az emlékeid, mi a jövőd leplezte.
Töröld le könnyekkel teli szemeid,
Rejtsd el lelkedbe vésett sebeid,
Váltsd valóra reményvesszett álmod,
Hogy többé ne keljen a bánattal eggyé válnod.
Vedd észre, hogy minden mi fájt szerte szaladt,
S mi igaz, s szép csak az mi örökre megmaradt,
Lásd az égen, a legszebb ragyogó csillagot,
S mosolyogva élj át újra minden boldog pillanatitt. |
Látod körbefordult az esztendő,
tavaszra nyár,öszre a tél,
s most újra itt térdepelünk.
A tavasz udvarában,
nézzük az eget,
hátha előbújik a nap.
Mennyi vidámság,
esztelen vágyakozás,
mennyi könny és remegés,
otthontalan keresés, látomás,
mennyi menekülés és ölelés.
Sohasem aludtam veled,
nem álmodtam az álmaidat,
nem vigyáztam az éjszakát,
csak belestem az ablakon,
amikor útjára indult a képzelet.
Most újra itt vagyunk,
arcodon puha ragyogás.
Maradj velem, amig lehet.
Kezedben van a sorsod,
Az utad önmagad választod,
Drágakő fenn a fénnyben,
Hamis gyöngy lenn a szemétben,
Tudom, most azt mondod
Ez sokkal bonyolultabb dolog.
Én mégis igy érzem.
Egy dolgot el kell higgy nekem,
Hogy legyen akihez mész,
Legyen egy kinyújtott kéz.
Nézz rám, én itt vagyok,
Mindig hogyha úgy akarod,
Vérem a véreddé vált.
Álmodj, ha mondom, álmodj, ha kérem
lázitsd a szivem, pezsditsd a vérem.
Ölelj meg halkan, táncolj vélem,
szeress csak, én ennyivel beérem.
Nézz a csillagogba, lásd tekintetem,
halott álmok között, lelked keresem.
Tépd ki a szivem, fürödj meg forró véremben,
mosd meg álmos arcod, jéghideg létemben.
Az álmaimból és reményeimből
szines, süppedő szönyeget fonok.
És éjel-nappal fonok egyre-egyre
a munka édes, sürgető konok.
Belefonom a jelen bús magányát,
ciprus-szinével is kegyetlenül.
Amely fölöt az őszi alkonyatban,
lágy tétován fehér galamb repül.
Ha elkészül a ritkamű szőnyeg,
nagy boldogan teritem majd eléd:
menj végig rajta, s érezd meg a lelkem
különös, vágyó, rezgő ütemét...
|
A sziv a legfurcsább csavargó,
Vigyázzatok reá nagyon,
A megszokás halála neki,
De mindig kész van útra kelni,
Ha nyilik rája alkalom.
A sziv a legfurcsább csavargó,
A tolvaj-utat kedveli,
Hiába tiltja tilalomfa,
Nem hajt veszélyre, tilalomra,
Még vakmerőbben megy neki.
A sziv a legfurcsább csavargó
Minden lépése új talány:
Onnan szalad, hol rája várnak
S hivatlanul oson be másnap
Pár ragyogó szem ablakán.
A sziv a legfurcsább csavargó,
Ne bánjatok durván vele!
Mert ahonnan elűzték egyszer
Hivhatják vissza bár ezerszer,
Nem látjátok többet sohase.
Sziv a legfurcsább csavargó-
Dölyfös kacajjal elszalad,
Hogy megalázva, elgyötörve,
Visszalopozzék a küszöbre.
Hol csupa dacból megszakad.
Fogd meg a kezem,
Kérlek, soha ne engedd el,
Repűlj velem,
Szálljunk a végtelembe, messze fel.
Add nekem a szived,
Ahogy én is neked adom,
Öntsd ki a lelked
Ahogy én is kiöntöm bánatom.
Szeress! Úgy mint még senki eddig,
Óvj, félts, védj meg,
Küldj el mindenkit,
Hogy Veled lehessek, csak veled!
Fogd meg a kezem,
Kérlek, soha ne engedd el,
Nélüled eluralkodik a félelem,
Kérlek... ne engedd el...
Rád gondolok, ha a nap fényét füröszti
a tenger ár:
rád gondolok, forrás vizét ha festi
a holdsugár.
Téged látlak, ha szél porozza távol
az utakat.
s éjjel, ha ing a kis palló a vándor
lába allatt.
Téged hallak, ha tompán zug a hullám
és parta döng:
a ligetbe, ha néma csend borul rám,
téged köszönt,
lelkünk egymástól bármily messze válva
össze talál.
A nap lemegy, csillag gyúl nemsokára.
Ó, jössz-e már?!
Lennék sóhaj, mely felszakad ajkadról,
Lennék lágy dallam, mely simogat s átkaról,
Lobbanó tűz lennék,ha dühöng kinn a szél,
lennék a fű illata agyadban, ha itt az éj,
Lennék fény, mely boldog, hogyha rád talál,
Úgy jönnél, oly szótlan, mint nyáreste a holdsugár,
Lehetnék én minden, mit életbe szeretnél,
Lehetnék, ki többet ad, minden múló gyönyörnél...
Ne szólj,
csak csendben,
tedd kezembe kezed,
Ne szólj,
csak nézz rám,
-tudni fogom- mert,
némán is beszél a szemed,
ne szólj,
csak engedd,
s téged is elvarázsol a dallam,
Ne szólj,
csak érezd milyen,
ha édes, ajkadtól az ajkam,
Ne szólj,
csak ölelj át gyengéden,
bármikor ha kérem,
Ne szólj,
csak csillapitsd,
ha őrülten száguld a vérem,
Ne szólj,
csak akarj engem,
Ne szólj,
csak... őrizz meg,
-ahogy én őrizlek téged-
ebbe a fájdalmasan is
gyönyörű szerelemben.
|
Mit hozhat egy múló pillanat...
Napfényt, felhő ha nem sir... felszakad
Virágon gördülő harmatcseppeket
...Szemed végre ma rám nevet...
Szivárványt, szomorú szemű eső után
Csillanó csöndet késő, őszi délután
Szellőt, lágyat, borzongatót
Vágyat, forrót, szivbemarkolót.
Szerelmet, fájon gyönyörűt
Reményt a szivnek, édes keserűt
Boldogságot,száz szivdobbanást
Álmokat, életet, mindent-semmi mást...
Tudom-mi az, mit szived
oly sováran, vadul kutat,
bejártam e láthatatlan, jól ismert utat
S égek,
bár lángoló fáklyaként,
vezetni mégsem tudlak én...
Eltévedtem életem delén,
Rád az, út másik végén várva
mig elég végül a szerelemfáklya...
Jónás Tamás: Szád jutott eszembe...
A szád jutott eszemben, hogy
mennyi mindent lehetne
játszani vele.
Vagy a bátor csontok a válladon,
És aggodom, hogy érdekel-e még
Téged is az én vállam
vagy a szám vajon.
Ez a szerelem
mint a rák csendes.
Ugyan, folyton legyőz,
s minden sejtemen uralkodik, de láthatatlan.
Nem simogatlak, nem becézlek
-csak gondolatban.
Legalább igy, Te is maradj velem.
Elszomorodnék hűtlenségeden.
:)
A valódi halált túlélni...nem volt nehéz,
bár gyöngéden átölelt csontujjú kéz.
a csöndes hívó szóra lelkem nem felelt
apró, hunyorgó gyönge lángra lelt.
Megtaláltam szerelmem olthatatlan tüzét
S visszaadta testem szánalmas életét,
Pillantásom a gyülőlt tüköre ha téved
...vissza jöttem egy halálból
...HIÁBA szeretni Téged.
Hólepte szivem sziklából minden tétova tél után,
Fájdalom virágok szöknek szárba Tavasz idusán,
Hangomra szomjazó, szédelgő nyarak
barna bánatal hullató, önző őszbe hajlanak
S, NINCSENEK TŐLED SZAVAK...gesztusok.
Csak újra néma,kéken csikorgó csillagok...
Keserű, tétlen némaság maradt
egyetlen fegyferem...
...Pajzsom törékeny, tomboló türelem...
Érted....
:)
Más lett a nappal
és más lett az éj.
Más hangok hivnak
és más dal kisér.
Más vágyak gyúlnak
és más vagyok már.
Más utakon járok,
hiszen megváltottál.
Már remélek újra,
a hitem vissza tért.
Már áramlik ereimbe
újra az alvat vér.
Már ébren álmodom
igaz álmokat.
Már merem látni
a csillagokat.
...mert a ködből hirtelen
a napfénybe értem.
...mert volt aki megállt
és lehajolt értem.
...mert újra szerető
semekbe nézhetek.
...mert érinteni vélem
bársonyos kezedet.
...mert...mert...
...és miért még...
...kérdezel...
...mert létezel
|
Érzed majd, Rád ha gondolok,
hisz velem sirnak mind, a csillagok.
S álmodó, szomorú sóhajok,
súgják majd szivednek,
most is rád gondolok...
Telihold...fényével lágyan átkarolt,
gyöngéd mosollyal titkon rám hajolt
csókja, a Szerelem csókja volt
majd ott, ég-föld között,
holdtündér alakba öltözött
S lényed örökre szivembe költözött...
|
Szavakat formálnak ajkaim,
el-nem hangzanak soha,
Szeretni óhajt e sziv
reménykedik...ostoba...
Szavaidhoz szoritottam égő homlokom
...nyári éjbe eső-ha simit szomjas lombokon
...Vagy hosszú tél után
rügyek, megint, már vén agácoson
Néma,-tiltot szavak
Tán erejük sincs, hogy elhangozzanak
...Álmok, melyeket Sors bár engedett
álmodójuk ajkára mérgez csepegtetett
Álmodni dőreség,korhol a józan Ész
De álmok nélkül-jól vigyázz!
Sziv nélkül élsz...
|
Néha nem elég a szó,
kéz a kézbe volna jó
a csend hangján mondva el
mindazt, mit szivemtől kérdezel.
Ha hiv a sziv, ha sovárogva hiv,
ne haboz igent mondani
szivem óhaja szivedbe szerelmet oltani.
S mit nem lehet szavakkal,
sziv sugja majd, mint szellő tavasszal...
|
Ha valakit igazán szeretsz, enged el Ha visszajön, örökre a tied. Ha nem, nem is volt az soha.
/ És szól a nő /
A hajam ében,
És lágyabb mint a lágy selyem.
ÉS itt a szivem közepében
Ujjong a boldog szerelem
Tied a testem, tied a lelkem
Te vagy az első akit öleltem
Boldog vagyok, mert a tied vagyok
S a férfi szólt:
/A másik elhagyott/
És szólt a nő:
Piros az ajkam,
És harmatosabb, mint a rózsa kelyhe
És végigfut az üdvök üdve rajtam
Mikor igy tartasz, forron átölelve.
Szemem sötétebb,mint az égbolt
Mikor a fergeteg zavarja....
Oh, mond, a másik szintén szép volt?
Fehér a válla?gömbölyű a karja?
Tudott-e súgni-búgni szintén
Tudott-e édes csókot adni.
Meghalni karjaidba,mint én
És új gyönyörre föltámadni
És lángolt, mint a nap? szelid volt, mind a hold?
S a férfi szólt:
/A másik csúnya volt/
És szolt a nő:
És mégis nappal,éjjel
Sóhajtva gondolsz vissza rája
Mibe oly dicső, elérhetetlen.
S a férfi szólt:
/A másikat szerettem/
Ha valaki elment, ne hivd többé vissza.
A sárgult levél nem lesz többé tiszta.
Ha valaki elment, és el tudott menni.
Keményen akarva,de el lehet feledni.
Sose felejts elmosolyogni.
Még akkor sem, amikor szomorú vagy.
Lehet, hogy valaki beleszeret a mosolyodba.
Ma nem irok semmit, mert letargiába!!!!! vagyok.
Nincs kedvem még élni sem, semmi nem jön össze.
Nem itt az oldalon, hanem egyáltalán sehol.
Aki azt mondja szeret,
Talán igaz lehet.
Aki azt mondja imád,
Sose hidd szavát!
De aki csak áll és mélyen
a semedbe néz
Annak szivébe örökké élsz!!
A legdrágább kő mindent karcol, de maga nem tűr karcolást.
A legdrágább sziv inkább vérzik, de nem sebez meg soha mást!!
Vágyom egy ölelésre, egy csókra ,egy szivből jövő szóra.
Vágyom egy társra,ki mellett boldog lehetek.
Ki elfogad, és tiszta szivből szeret!
Kellene egy barát,ki elfogadja ezer hibám.
Ki velem sir és velem nevet, s a bajba megfogja a kezem!!
|
Lehet, hogy szerettél volna, ha ismertél volna. Ha ismerted volna a
gondolataimat. Ha végigsétáltál volna az álmaimon, és az
emlékeimen. ...Igen, lehet hogy szerettél volna. Ha csak rászántad
volna az időt..."
|
Két dologra kell törekednünk életünkben: először arra, hogy
megszerezzük, amit akarunk, másodszor arra, hogy élvezzük. Csak a
legbölcsebb emberek érik el a másodikat.
(Dale Carnegie: Sikerkalauz II.)
LEGYEN VIDÁM VASÁRNAPOD PUSSZI MARGÓ
 |
A vén Hold rejtekében.
Csillagtestünk összeolvad
Napsápasztó fénysugárban.
S mi üstökösként eltününk,
Az örök fény honában
. |
Új nap
Rámkopogott a hajnal,
gyöngéden megérintett,
súgott egy-két szép szót,
s én félálomban követtem,
még duruzsolt fülemben álmom,
még pilláim mögött képek vonultak,
még lüktetett bennem valami túlvilági zene,
még nehezen szakadtam el a varázslattól,
még félig-meddig visszahulltam az öntudatlanságba,
s akkor megéreztem az új nap illatát,
akkor hűs friss szelek cirógattak,
akkor felcsendült egy új dallam,
akkor résnyire nyílt szemem
felfedezte a felszökő fényt,
a valóság színes felhőit,
s jó volt megéreznem
az új nap csodáit...
|
Csillagot láttam
Csillagot láttam a szemedben -
egy könnycsepp volt kibuggyanóban,
még rá is csodálkoztam hosszan,
és fájdalmasan megszerettem,mert én okoztam."
|
Majd a végén, amikor elmegyek,
s hallani vélsz valami szép zenét,
abban az a-moll én leszek,
így küldöm majd el Neked
elmúlt tavaszunk üzenetét.
szép estét pusszi MARGÓ
|
Szavak
Hogy fér össze érzés és szó,
Amit érzek nem elmondható,
Pedig belül tombol valami,
De nem illik mutatni,
Utálom a szavakat,
Igazak és becsapnak,
Ha lelkedben csendes vagy,
Gondolod a baj békén hagy,
Egy félreértett szó is elég,
Hogy karját ne nyújtsa többé feléd,
Utálom a szavakat,
Igazak és becsapnak,
Elmondhatsz-e egy ölelést,
Egy vibráló remegést,
Ahol a két szív oly közel van,
Hogy nem téveszt, mikor megdobban,
Utálom a szavakat,
Igazak és becsapnak,
Szavak ide nem kellenek,
Hisz egyformák az emberek,
De magával csak a bolond beszél,
És a bátor magány, ha sötétben fél,
Utálom a szavakat,
Igazak és becsapnak
Ha megcsalsz és nevetsz,
Azt mondod, szeretsz,
De ha szeretlek téged,
Torkomban a szótlanság mérge,
Utálom a szavakat,
Igazak és becsapnak
. |
Lennél-e menedékem,
Ha teljesen eláztat az eső
Lennél-e menedékem
Ha nem is próbálnék erősnek látszani
Megsimogatnál akkor is,
Ha mocsárba merültem előtted
Lennél-e menedékem
Ha siralmas kiszolgáltatottságom
Egyetlen érintésért könyörögne
Megvigasztalsz akkor is, ha majd
Könnyeim ömlenek aszfaltközöny tócsáiba
Lennél-e a menedékem,
Akkor, mikor magam elől menekülök ...
talán pont hozzád...
|
"Áldott kezeddel símogatsz meg,
Anyám.
Intő szavad még mintha hallanám,
Míg rám borulsz
S áldott kezeddel símogatsz meg.
A régi intést elfeledtem,
Anyám
Azért zúdult annyi vihar reám;
Úgy összetört...
A régi intést elfeledtem. " |
| |
Ady Endre  | |
Forró dobogását
Halod-e szívemnek?
Minden dobbanása
Azt mondja: szeretlek.
Szeretlek szívemnek
Tiszta szent lángjával
Igaz szeretettel,
Gyermeki hálával.
Drága anyák napján
Ím, elébed állok…
A legjobb anyának
Minden jót kívánok.
Reggeltől napestig
Fáradozol értünk,
Erős két karoddal
Óvod a mi éltünk.
Áldja meg az Isten
Ki minket így szeret!
Áldja meg az Isten
Minden lépésedet |
[Friss hozzászólások] [243-224] [223-204] [203-184] [183-164] [163-144] [143-124] [123-104] [103-84] [83-64] [63-44] [43-24] [23-4] [3-1]
| |
AJÁNLOM AZ OLDALT
Új bejegyzés
Frissítés
