|
Kérés
Félve mondom, hogy szeretlek
Azt akarom, hogy ne halld meg.
Csak érezd,
hogy szólítlak, s átkarollak.
Hagyd, hogy dédelgesselek
Hogy gyengéden átöleljelek.
Halld meg szívem dobbanását
S hangom halk suttogását.
Hangosan mondom, hogy szeretlek
Azt akarom, hogy halld is meg!
Ne csak érezd, tudd, hogy így van!
Engedd meg, hogy bizonyítsam  |
szólj rám, ha nem fogom a két kezed
szólj rám, ha nem vigyázom két szemem
szólj, ha az ölelésem túl kevés
ha fáj már míg nem ér
szólj rám, ha nem hiszel már semmiben
szól rám, s én odaadom mindenem
csak szólj, én itt leszek amíg lehet
melletted és védelek....
|
"Csak egyszer mernék én bolondnak lenni,
egyszerre az összes szabályt megszegni,
szétkürtölni, hogy én kiket szeretek,
és sok napot velük lenni, veletek,
ugrálnék és repülnék az ég alatt,
megcsókolnám, akit most még nem szabad,
kinevetném én az egész világot,
elfeledtettném az összes bánatot,
egyszer mernék a karjában kikötni,
egyszer mernék teljesen megőrülni,
áttörölni mind az összes csillagot,
hogy mind úgy ragyogjon, ahogy te ragyogsz,
Milliószor megköszönni te neked,
hogy a barátom vagy s én az lehetek,
megköszönni a sorsnak, hogy így történt,
kézenfogva túlélni az Élet-ö
rvényt."
|
Emlékszel-e még
ó, emlékszel-e még kedves
mennyi fodrot küldött felénk
a nyári tó felszínén futó
játékos szellő
és a hullámok
milyen pajkosan évődtek
a tünde napsugárral
sima vágyak feküdtek alánk
és betakart
a nyári kristály levegő
égetően forró lehelete
ó, emlékszel-e még kedves
milyen csodákat kínált a lét
és mennyit hagytunk elfutni
elszállni a múló idő tengerén
hogy suhantak a lágy fodrú napok
hogy rohant a szárnyas idő
szinte nem is volt valóság
a Vagy és a Vagyok
csak Voltunk együtt
mint a felnőttek
mint a Nagyok
ó, emlékszel-e még kedves
mikor először érintettem
"úgy" remegő testedet
reszkető kis galamb voltál
és én kezdtem összezárni
izzadó tenyerem
rám fonódtak indaként
a közelhúzó karok
és tudtam
vagy inkább csak éreztem
csókolni, ölelni akarok
ó emlékszel-e még kedves
miért lett minden más
hirtelen miért tűnt el
és lett a szerelem "tört varázs"
csak egy pillanatra engedtelek el
csak egy pillanat
és már senki nem felel
csak ennyi volt egy szerelem...
de tegnap még a varázsló szellő mögött
egy régi hang nevetve
rám köszönt |
Notratay amun versekből...
Szerenád
Árasszon el az öröm újra,
szívedben rezegjen, a szerelem,
mint egy fiú hegedűhúrja,
álmos nyári éjjelen.
Mikor szerelmének játszik,
halk, csendes, lassú imát,
s szemében tisztán látszik,
kit mindennél jobban imád.
Ez az én szerenádom neked.
S mással huzatom bár,
párnádról emeld fel fejed,
és halld ez éji imát.
Mi neked szól, csak hozzád.
Egy lágy szellő viszi feléd,
mert mosolyaid oda vonzzák,
s a választ küldik felém.
|
Nem búcsúztál el
Volt egy angyal, itt élt köztünk, óvott, féltett, felnevelt.
Boldogságban éltünk együtt, békességben szelíden...
Mikor sírtam Ő vigasztalt, és a bánat, tovaszállt,
Isten mondd meg, mért pont engem, hagyott így el a mamám??!!
Gyerek voltam, fel se foghattam, menyit jelentett nekem,
Mikor elment, egy borús reggelen...
Csak annyit mondtam volna :
Várj még, várj még! Tőlem nem búcsúztál el!
Várj még, várj még! Nem hagyhatsz így el!
Mindig a jók mennek el hamar,
Tudom látsz engem, és hallod ezt a dalt....
Felnőtt fejjel, gondolok rád, ha egy csillag felragyog.
Előttem vagy, látlak Téged, ahogy fentről mosolyogsz.
De az élet meg nem állhat, szomorúan is, menni kell...
Bízom benne, majd még látlak, de addig így búcsúzom el.
Gyerek voltam, fel se foghattam, mennyit jelentettél Nekem,
Mikor elmentél, egy borús reggelen....
Csak annyit mondtam volna :
Várj még, várj még! Tőlem nem búcsúztál el!
Várj még, várj még! Nem hagyhatsz így el!
Mindig a jók mennek el hamar,
Tudom látsz engem és hallod ezt a dalt...
A hangod bennem örökre él,
Most is hallom még, az esti meséd.
Ha itt lennél, büszke lennél,
Hogy akit neveltél mennyit elért.
Tekints le rám.....
Csak annyit mondtam volna :
Várj még, várj még! Tőlem nem búcsúztál el!
Várj még, várj még! Nem hagyhatsz így el!
Mindig a jók mennek el hamar,
Tudom látsz engem, és hallod ezt a dalt.... |
Csak egy könnycsepp maradt az arcomon
Fejemet a földre hajtom,
Nem sírok én már többé érted,
Könnyeimmel nem harcolok,
Lesz majd más, ki elrabolja szívem!
Megbántam már könnyeimet,
Megbántam, hogy így szenvedtem érted,
Elfeledlek szépen lassan,
Nem halok meg bánatomban én!
Csak egy könnycsepp maradt az arcomon miattad,
Nekem nem kell már a csókod, vége a dalnak!
Azért se fáj, s már úgyse fogod látni az én bánatom,
Szívem annak adom, kitől a boldogságot visszakapom!
Csak egy könnycsepp maradt az arcomon miattad,
Nekem nem kell már a csókod, vége a dalnak!
Azért se fáj, s már úgyse fogod látni az én bánatom,
Szívem annak adom, kitől a boldogságot visszakapom!
Leszek én még olyan boldog,
Amilyen te nem leszel sosem,
Járok én majd Mercedesszel,
Abból kacsintok rád kedvesem!
Táncolok az éjszakában,
A Románcok nekem húzza, sej,
Elfeledlek szépen lassan,
Nem halok meg bánatomban én!
Csak egy könnycsepp maradt az arcomon miattad,
Nekem nem kell már a csókod, vége a dalnak!
Azért se fáj, s már úgyse fogod látni az én bánatom,
Szívem annak adom, kitől a boldogságot visszakapom!
Csak egy könnycsepp maradt az arcomon miattad,
Nekem nem kell már a csókod, vége a dalnak!
Azért se fáj, s már úgyse fogod látni az én bánatom,
Szívem annak adom, kitől a boldogságot visszakapom!
|
Búcsú
Egy kis virág lehullva mit jelenthet,
Letépték, de nem kellett senkinek,
A kis virág vajon mit remélhet,
Vízbe téve még így is szép lehet.
Túl fontos voltál nekem,
Túl fontos voltál nekem.
Nem akarok mindent, mindent újra kezdeni,
Nem akarok hozzád vissza jönni már,
Emléked símogat, mint sziklát a tenger,
Tudom, hogy nem hazudhattál a legszebb éjszakán.
Vigyáztam rád ameddig csak hagytad,
Jó voltál, de más is jó lehet,
Elhittem, ha itt vagy csak az enyém vagy,
Talán kár. hogy elveszítelek.
Túl fontos voltál nekem,
Túl fontos voltál nekem.
|
ŐSZI ESTE..
Elmentem a házad előtt ,megremegtem ,eszembe jutottak az eltöltött orák
szemembe fujt a szél egy sárga levelet .ősz van .
de már nem egyűt megyünk be az ajtón ,már nincs fénye lelke,
Már nem várjuk hogy hogy hogy kattanjon a zár ,ősz van,vele meghalt egy szerelem.,
És most mégis ujraélem a gyönyörü napokat ,Szép volt .tul szép ..........!
olyan szép hogy megirigyelték az istenek ,halandoknak ekkora boldogság -nem jár .
Másfelé visz az utunk ,
Az ajtó zárva a szél fuj a levelek hullanak ,a szivem ujra megremeg.elindulok ,egyedül .vajon merre visz az utunk ,
Fázom ,a régi emlék felkavart ,ujra élt minden emlék ,
Szerettem!egy elmult szerelem,vajon miért fáj?mi fáj.-
|
..Ha sírni látod a bohócot, tudd meg, hogy miattad ír:
arcán gördül végig minden, mit a szíve már nem bír,
ha sírni látod a bohócot, nyújtsd feléje hűs kezed:
legyen tenyered forrás, miben arcát fürdeted!"
 |
Minden csak komédia!
Szegény-szegény apró legény,
Ma este munkába állsz!
Mókázz, nevess, hogy pénzt keress!
Ha kell a fejedre állsz!
Most még tiéd, mező s a rét,
De este már a munka vár,
Kezdődik az életed!
Refrén:
Tanulj meg fiacskám komédiázni,
Tanulj meg kacagni, sírni, ha kell,
Magaddal törődj csak, más senkivel.
Ne higgy a barátnak, hű szeretőnek,
Ne higgy az eskünek, ne higgy soha,
Tanulj meg fiacskám komédiázni,
Mert minden csak komédia.
Nem voltam mindig szegény,
Jó anyám gonddal nevelt,
Ágyam fölött Ő őrködött,
S altatódalt énekelt.
Múlt az idő és jött a "Nő"
S én hittem neki bután,
Refrén:
Tanulj meg fiacskám komédiázni,
Tanulj meg kacagni, sírni, ha kell,
Magaddal törődj csak, más senkivel.
Ne higgy a barátnak, hű szeretőnek,
Ne higgy az eskünek, ne higgy soha,
Tanulj meg fiacskám komédiázni,
Mert minden csak komédia.
Ő volt a fény, életem egén,
Miként egy oltári szent,
De jött egy más komédiás,
S ő most a másikkal ment,
Anyuska volt... anyuska nincs,
Anyuskád cserbenhagyott,
De jó apád vigyáz reád,
Ő lesz őrangyalod.
Refrén:
Tanulj meg fiacskám komédiázni,
Tanulj meg kacagni, sírni, ha kell,
Magaddal törődj csak, más senkivel.
Ne higgy a barátnak, hű szeretőnek,
Ne higgy az eskünek, ne higgy soha,
Tanulj meg fiacskám komédiázni,
Mert minden csak komédia.
1920. Budapest,
|
Fuss csak, fuss, te Boszi, el már úgyse tűnhetsz,
Magadtól és tőlem el nem menekülhetsz.
Mögötted járok én, bármerre is járnál,
mögötted állok én, akárhol is állnál.
Benned élek én már, bármeddig is élhetsz,
a lelkedbe égtem, onnan ki nem téphetsz.
Sikálhatod magad, én vagyok a bőröd,
rádsimulok éjjel, gondolatom őrzöd.
Csillag vagy az égen, s én vagyok a napod,
együtt szállunk immár, ha nem is akarod.
Fuss ki a világból, de majd idők múlva
visszahúz a szíved, s együtt szállunk újra!...
|
szív
A szív a legfurcsább csavargó,
Vigyázzatok reá nagyon!
A megszokás halála néki,
De mindig kész van útra kélni,
Ha nyílik rája alkalom.
A szív a legfurcsább csavargó,
A tolvaj-utat kedveli,
Hiába tiltja tilalomfa,
Nem hajt veszélyre, tilalomra,
Még vakmerőbben megy neki.
A szív a legfurcsább csavargó,
Minden lépése uj talány:
Onnan szalad, hol rája várnak
S hivatlanul oson be másnap
Pár ragyogó szem ablakán.
A szív a legfurcsább csavargó,
Ne bánjatok durván vele!
Mert ahonnan elűzték egyszer,
Hívhatják vissza bár ezerszer,
Nem látják többet sohase.
A szív a legfurcsább csavargó -
Dölyfös kacajjal elszalad,
Hogy megalázva, elgyötörve
Visszalopódzzék a küszöbre,
Hol csupa dacból megszakad.
|
Szergej Jeszenyin: Nem siratlak
Nem siratlak, nem idézlek, múltam,
szirmok füstjét ontó alma-ág.
Hervadás aranyködébe fúltan
tünedezik már az ifjuság.
Lassúbb lett szívemnek lódulása,
csípi dér, belémar a hideg.
Mezítlábas nagy csatangolásra
nem hívnak már nyírfaligetek.
Kóbor lelkem! Lángod már csak félve
olvasztgatja szóra ajkamat.
Hová lettél, kedvem frissessége,
szemem fénye, érzés-áradat?
Vágyaimat fukarabbul mérem;
álmodtalak volna, életem?
Mintha lovon szálltam volna fényben,
piros lovon tavasz-reggelen.
Csupa árnyak vagyunk a világon,
hull a juhar réz-szín levele.
Mégis mindörökre áldva áldom,
hogy virultunk s meghalunk bele.
|
Ülni egy csendes szobában,
és várni valakire aki nem jön többé,
Elutazni onnan ahol boldog voltál,
és otthagyni szíved örökre,
Szeretni valakit aki nem szeret téged,
könnyeket tagadni mik szemedben égnek,
Kergetni egy álmot soha el nem érni,
csalódott szívvel mindig csak remélni,
Megalázva irni könyörgő levelet,
sirdogálva várni soha nem jön rá felelet,
Szavakkal idézni mik lelkedre hulltak,
rózsákat őrizni mik megfakultak,
Hideg bucsuzásnál forro csokot kérni,
mással látni őt nem visszafordulni,
Kacagni boldogan hazug lemondással,
otthon leborulni könnyes csalódással,
Aztán átvergődni hoszu éjjszakákat,
imádkozni azért hogy,
Ő meg nem tudja mi is az a BÁNAT!!!
|
Merengés
Ha fölnézel az éjszakai égre
és kiválasztasz ott egy csillagot
elégedjél meg azzal, hogyha érzed,
hogy az a csillag ott: néked ragyog
Ha letekintesz egy mély tó fenekére
ahonnan rád a holdfény visszanéz,
elégedjél meg azzal, hogyha érzed,
hogy tó is, hold is, tiéd az egész!
S mert hiten múlik minden valósága,
légy boldog, hogyha csupán hinni tudsz,
elégedjél meg azzal, hogyha érzed
hogy mikor képzelődöl: nem hazudsz.
És értsd a csöndet, értsd a némaságot,
mert minden titok nyelve ez a hang,
mely nem szólal meg, de a szívben hangos
és visszhangot ver mint egy nagy harang.
Ezért, ha rád tekintek, s nem beszélek,
tenéked hidd el, sokat mondhatok,
elégedjél meg azzal, hogyha érted,
hogy rád tekintve miről hallgatok.
|
egy mosoly rándul az arAmikor a reménység megtöltiAmikor codon,
Amikor egy könnycsepp gurul az arcodon,
Amikor fájón tekintesz az elmúlásba,
Akkor tekints a jövő, erőt adó zuhatagába!
Amikor sokat bántanak irigykedve mások,
Amikor gyűlölöd a bántó hazugságot,
Amikor feledni szeretnéd a fájó perceket,
Akkor nevess és tudd, minden szép lehet!
Amikor a sötétséget felváltja a fény,
Amikor arcodon újabb mosoly kél,
a szívedet
Akkor hidd, minden örökké szép lehet
|
Azt mondják, hogy pénzért mindent meg lehet kapni, de ez nem igaz.
Ételt vehetsz pénzért, de étvágyat nem;
orvosságot igen, de egészséget nem;
csillogást igen, de szépséget nem;
jókedvet igen, de örömet nem;
szolgákat igen, de hűséget nem;
szabadidőt igen, de békességet nem.
Pénzért csak a kérgét kapod meg mindennek, nem a magvát."
|
Szergej Jeszenyin: Nem siratlak
Nem siratlak, nem idézlek, múltam,
szirmok füstjét ontó alma-ág.
Hervadás aranyködébe fúltan
tünedezik már az ifjuság.
Lassúbb lett szívemnek lódulása,
csípi dér, belémar a hideg.
Mezítlábas nagy csatangolásra
nem hívnak már nyírfaligetek.
Kóbor lelkem! Lángod már csak félve
olvasztgatja szóra ajkamat.
Hová lettél, kedvem frissessége,
szemem fénye, érzés-áradat?
Vágyaimat fukarabbul mérem;
álmodtalak volna, életem?
Mintha lovon szálltam volna fényben,
piros lovon tavasz-reggelen.
Csupa árnyak vagyunk a világon,
hull a juhar réz-szín levele.
Mégis mindörökre áldva áldom,
hogy virultunk s meghalunk bele.Jó éjt:)
|
Furcsa, hogy mi történt a világgal,
Hogy minden mennyire változik egy-egy nappal...
Hogy kit szerettél egykor, már nem jelent semmit,
Hogy minden rossz elkezdődik megint...
Az értékeket már nem veszik észre,
Nem hallgat már senki a józan észre,
Csak hátrahagyva mindent, törnek előre,
Nem gondolnak semmire, csak a fényes jövőre...
Miért történik mindez, hisz csak egy perc az élet?
A gyönyörű pillanatok mellett, nem számítanak az évek...
S majd, ha egyszer, visszagondolnál a múltra,
Rájössz, hogy nem figyeltél az óvó szóra.
Majd akkor rájössz mennyit ér egy perc az életben,
Ha majd életed munkája ott lesz a kezedben...
Ne hagyd, hogy minden elromoljon körülötted,
S csak később jöjj rá ezt mind te tetted!
Éld át a pillanatot s a jövőbe ne nézz,
S akkor rájössz, hogy az élet nem is olyan nehéz
|
[Friss hozzászólások] [243-224] [223-204] [203-184] [183-164] [163-144] [143-124] [123-104] [103-84] [83-64] [63-44] [43-24] [23-4] [3-1]
| |
AJÁNLOM AZ OLDALT
Új bejegyzés
Frissítés
