|
Ha majd szíved hozzám szól,
szívem ujjong,s válaszol.
Nem lesz orkán,
nem lesz szél.
Nem lesz mi bánt,mi elér!
Te leszel,és én leszek,
ha kell,Érted csodát teszek.
Lehet,csak egy óra,
lehet,csak egy perc
amíg szívedhez engetsz!
De az az óra
az a perc
Miénk lesz,mikor átölelsz!!!!
 |
Tatiosz: Hinni kell.......
Hinned kell a boldogság lehetőségében,
hogy csakugyan boldog légy. Az vagy,
amit gondolsz, és csak azt tudod el-
gondolni, amiben hiszel. Ne gondolj a
hanyatlásodra, mert bekövetkezik. Ne
gondolj a veszteségre, mert veszteségek
érnek. Ne gondolj a szomorúságra, mert
lelked sötétségbe borul. Ne gondolj a
rosszra, mert a mélybe taszít. A jó
gondolat: ajándék, szárnyalás, magasba
vágyódás, felemelkedés...
Élni csupán a legtisztább vágyak
szerint érdemes. Attól függően, hogy
vágyaink keserűek vagy édesek, fanyar
vagy boldog lesz az életünk. Képzeld el,
amit kívánsz, és kívánd, amit elképzeltél.
A boldogság vágy, a képzelet, hit, a
cselekedet megvalósulás.
 |
Azt kérdezted tőlem,
nagyon vártalak? -
Mint az éjszakára
fölvirrad a nap,
mint a délutánra
jő az alkonyat,
mint ha szellő jelző
a förgeteget -
ezer pici jelből
tudtam jöttödet.
Mint tavaszi reggel
a nap sugarát,
fagyos téli este
jégcsap csillagát,
mint az alma ízét,
tejet, kenyeret -
pedig nem is láttalak még,
úgy ismertelek.
Mint a fény az árnyat,
záport a virág,
mint a patak medrét,
madarat az ég,
mint sóhajos nyári éjjel
a fák az eget -
mindenkinél jobban téged
így szerettelek.
Hogyan vártalak?
Azt kérdezted tőlem,
nagyon vártalak? -
Mint az éjszakára
fölvirrad a nap,
mint a délutánra
jő az alkonyat,
mint ha szellő jelző
a förgeteget -
ezer pici jelből
tudtam jöttödet.
Mint tavaszi reggel
a nap sugarát,
fagyos téli este
jégcsap csillagát,
mint az alma ízét,
tejet, kenyeret -
pedig nem is láttalak még,
úgy ismertelek.
Mint a fény az árnyat,
záport a virág,
mint a patak medrét,
madarat az ég,
mint sóhajos nyári éjjel
a fák az eget -
mindenkinél jobban téged
így szerettelek.
 |
Érezned kell!
Nem mondhatok semmit, ami igazán fontos.
Nem mondhatok el semmit, amit szeretnék.
Nem mondhatom el, ki vagyok,
És azt sem, hogy Te ki vagy nekem.
Mert üresek mind és némák a szavak
Csak a szemek beszélhetnek és a hallgatás;
Rabnak születik minden gondolat,
Minden érzés, minden vallomás.
Hiába próbálok, nem mondhatok semmit.
Semmit, ami mély, ami közel van a tűzhöz.
Érezned kell, mert hallani nem hallhatod soha,
Érezned kell a kimondhatatlant
  |
Ha megkérdeznél
Azt mondanám: téged szeretlek.
Ahogy begombolod a kabátom és vitatkozol velem,
Ahogy nyakamba bújsz és a könnyeid végigfolynak mellemen,
Mert szeretsz.
Ha megkérdeznél
Azt mondanám: a kezedet szeretem.
A tenyereden állva ha szédülök hirtelen,
Markod bezárul, vonásaidba ágyazva alszom védtelen,
Mert megóvsz.
Ha megkérdeznéd
Azt mondanám: a szemedet figyelem.
Ahogy arcom elsuhan benne egy szombat reggelen,
Ahogy fáradtan lecsukódik a világ minden éjjelen,
Mert benne élsz.
Ha megkérdeznéd
Azt mondanám: túl bonyolult nekem.
A hangodba bújva, ha egy pillanatnyi csend terem,
Megnyugszom, nem akarok más ember lenni
Mert benned élhetek.
Ha megkérdeznéd
Azt mondanám: nem kérdezel sosem.
Mert szeretsz - ahogyan én szeretlek,
Mert megóvsz - ahogy én is óvlak,
Mert hiszel bennem - ahogy még én sem hiszek   |
Emlékdal............
Csak a jók mennek el, ők hagynak el,
Mit ők hoztak el, ők viszik el.
Ez nem tünik fel, míg együt vagyunk,
Csak a jók ünnepén ha az égben vagyunk
A jók mennek el, s ránk száll az éj
Ők hagynak el, az álmunk övék.
Ez nem tünik fel míg együtt vagyunk,
De a jók ünnepén találkozunk.
Szívük megpihenni tér ott lent a mélyben,
Lelkükre angyalok vigyáznak fent az égben.
Legyen békesség velük a hosszú úton,
És áldd meg öket Istenem!
Miért múlik el az élet?
Miért van az, hogy nincsen visszaút?
Mert mindent, amit ők hoztak el nekünk,
Bennünk él tovább majd ugyanúgy.
Szívük megpihenni tér ott lent a mélyben,
Lelkükre angyalok vigyáznak fent az égben.
Legyen békesség velük a hosszú úton,
És áldd meg őket Istenem!
Miért múlik el az élet?
Miért van az, hogy nincsen visszaút?
Mert mindent amit ők hoztak el nekünk,
Bennünk él tovább majd ugyanúgy.
 |
Mióta elmentél, itt hűvösebb
a sajtár, a tej, a balta nyele,
puffanva hull a hasított fa le
s dermed fehéren, ahogy leesett.
A tompa földön öltözik a szél,
kapkod s kezei meg-megállanak,
leejti kebléről az ágakat,
dühödten hull a törékeny levél.
Ó, azt hittem már, lágy völgyben vagyok,
két melled óv meg észak s dél felől,
a hajnal nyílik hajam fürtjiből
s a talpamon az alkonyat ragyog!...
Soványan űlök, nézem, hogy virítsz,
világ, kóró virágja, messziség.
Kék szirmaidban elhamvad az ég.
A nagy szürkület lassan elborít.
 |
Amit szivedbe rejtesz,
szemednek tárd ki azt;
amit szemeddel sejtesz,
sziveddel várd ki azt.
A szerelembe - mondják -
belehal, aki él.
De úgy kell a boldogság,
mint egy falat kenyér.
S aki él, mind-mind gyermek
és anyaölbe vágy.
Ölnek, ha nem ölelnek -
a harctér nászi ágy.
Légy, mint a Nyolcvan Éves,
akit pusztítanak
a növekvők s míg vérez,
nemz millió fiat.
Már nincs benned a régen
talpadba tört tövis.
És most szivedből szépen
kihull halálod is.
Amit szemeddel sejtesz,
kezeddel fogd meg azt.
Akit szivedbe rejtesz,
öld, vagy csókold meg azt!
  |
Mese arról, ki hogyan szeret
Van, aki azt hiszi, tehet, amit akar,
hisz szeretik.
Van, aki azt hiszi, tehet, amit akar,
hiszen szeret.
Van, aki úgy érzi, minden tettére vigyáznia
kell, éppen mert szeret.
Van, aki úgy érzi, minden tettére vigyáznia
kell, éppen mert szeretik.
Van, akinek számára a szerelem
határos a gyűlölettel.
Van, akinek számára a szerelem
határos a szeretettel.
De van olyan is, aki a szerelmet összetéveszti
a szeretettel,
s nem érti, hogy mások feleletül a
gyűlölettel tévesztik össze a szerelmet.
Van, aki úgy szeret, mint az országútra
tévedt nyúl,
amely a fénycsóvák csapdájába esett.
Van, aki úgy, mint az oroszlán, amely széttépi
azt, amit szeret.
Van, aki úgy szeret, mint a pilóta a várost,
amelyre bombáit ledobja.
Van, aki úgy, mint a radar, amely a repülők
útját vezeti a levegőben.
Van, aki békésen szeret, mint a kecske, amely hagyja,
hogy megszopja az éhező kisgyerek.
Van, aki vakon, mint a másikat alaktalanságába
nyelő amőba.
Van, aki esztelenül, mint az éjszakai lepke
a lángot.
Van, aki bölcsen, mint a medve a téli álmot.
Van, aki önmagát szereti másban,
s van, aki önmagában azt a másikat,
akivé maga is válik általa.
 |
Gyöngéden ölelj át és ringass szerelem!
Had mondjam halkan el, ne hallja senkise.
A nagyvilág te vagy nekem,
Karodba bújva már a célba érkezem.
Hó szagú szél, fújja hajunk,
Szerelmesem, ketten vagyunk.
Nem érhet engem semmi rossz, ha átölelsz.
Nem várok választ mástól, hogyha te felelsz.
Hazatalál, kóbor szívem,
Gyöngéden ölelj át, és ringass szerelem!
Gyöngéden ölelj át és ringass szerelem!
Had mondjam halkan el, ne hallja senkise.
A nagyvilág te vagy nekem,
Karodba bújva már a célba érkezem.
Gyöngéden ölelj át és ringass szerelem!
Had mondjam halkan el, ne hallja senkise.
A nagyvilág te vagy nekem,
Karodba bújva már a célba érkezem.
Hó szagú szél, fújja hajunk,
Szerelmesem, ketten vagyunk.
Nem érhet engem semmi rossz, ha átölelsz.
Nem várok választ mástól, hogyha te felelsz.
Hazatalál, kóbor szívem,
Gyöngéden ölelj át, és ringa ss szerelem |
Bródy János : Őszinte bohóc
A csillagokat nem érem el,
Varázsló nem vagyok.
Hiába kéred, kihűlt szívedbe
Lángot nem lophatok.
Hogy elfáradtál félúton,
Az nem az én hibám.
S ha nem álltál ki mellettem,
Most nem kiálthatsz rám.
Hiába vádolsz azzal is,
Hogy nem szerettelek.
A magam módján megpróbáltam
Mindent, amit lehet.
Meg nem valósult álmaidról
Számot nem adhatok.
A nagy produkció helyett
Egy kis dalt dúdolok.
Ha úgy érzed, hogy megcsaltalak,
Keress magadnak valaki mást.
Mmm, de ne rám légy mérges,
Hogyha végül senkit nem találsz.
Ha úgy érzed, hogy megcsaltalak,
Keress magadnak valaki mást.
Nálam őszintébb bohócot
Többet úgyse, úgyse látsz.
Lehet, hogy egykor mást ígértem,
De most már jól tudom:
Az igazságot, mint a földet
Szét nem oszthatom.
Lelked görcsös kis csomóit
Fel nem oldhatom.
A szabadságot, mint jutalmat
Át nem adhatom.
Ha úgy érzed, hogy megcsaltalak,
Keress magadnak valaki mást.
Mmm, de ne rám légy mérges,
Hogyha végül senkit nem találsz.
Ha úgy érzed, hogy megcsaltalak,
Keress magadnak valaki mást.
Nálam őszintébb bohócot
Többet úgyse, úgyse látsz.
Nálam őszintébb bohócot
Többet úgyse, úgyse látsz.
 |
|
|
 |  |
Magad vagy.....
Vajúdó tavasznak illatával álmodom,
Kopasz fák zúzmarás ágaival ébredek.
Zakatoló gondolataim járják be az eget,
Kapkodó mozdulataim szántják életemet.
Szavakkal szólnak hozzád emberek,
Rezdüléseikkel fejezik ki érzelmeiket,
Hazug szóval beszélnek.
Igazat ritkán éreznek!
Remeteként élsz igaznak hitt önmagaddal,
De nézz körül!-lásd vagytok egész haddal.
Körülötted mindenki magányban él,
Nemcsak neked jutott zúzmarás tél.
Erődet merítsd hitedből, mi elveszett rég,
Attól erősítsd szenvedésed, mi nem veszett el még.
Gondolj a vajúdó tavasznak friss illatára,
És tied lesz fagyos teled elmúlása.
|
Úszom az égen arany csónakon...
 Weöres Sándor: Holdbeli csónakos. Rendező: Valló Péter, zeneszerzõ: Melis László.
Úszom az égen arany csónakon,
az éj homályán én uralkodom,
az eget-földet végig láthatom,
a csillagot tengerbe buktatom.
Szállok a sötét légtenger hátán,
kuszált felhõbe feszül a csáklyám,
ezüst evezõm dalolva csobban,
úszom fekete égi habokban.
Holdbeli csónakos, örök szerelmem,
arany sajkádra vegyél föl engem!
Sokat szenvedtem, sokat bágyadtam,
a sötét erdõt könnyel áztattam,
eleget sírtam a földi porban,
ölelj magadhoz a tiszta Holdban.
Nem él a földön, akire vágyom,
holdbeli csónakos, te légy a párom.
Fénylõ csónakom szeli az éjet,
legszebb csillagom, szeretlek téged,
egyedül vagyok, vágyódom érted,
enyém leszel majd, ha a tavasz éled.
Mellém ültetlek szép csónakomban,
eleget sírtam a földi porban
hajad az eget aranyba vonja,
ölelj magadhoz a tiszta Holdban.
A lenti bút-bajt mind elfelejted,
fejed örökre vállamra ejted,
fejed örökre vállamra ejted.
 |
Tóth Árpád
Esti sugárkoszorú
Előttünk már hamvassá vált az út
És árnyak teste zuhant át a parkon,
De még finom, halk sugárkoszorút
Font hajad sötét lombjába az alkony:
Halvány, szelíd és komoly ragyogást,
Mely már alig volt fények földi mása,
S félig illattá s csenddé szűrte át
A dolgok esti lélekvándorlása.
Illattá s csenddé. Titkok illata
Fénylett hajadban s béke égi csendje,
És jó volt élni, mint ahogy soha,
S a fényt szemem beitta a szívembe:
Nem tudtam többé, hogy te vagy-e te,
Vagy áldott csipkebokor drága tested,
Melyben egy isten szállt a földre le
S lombjából felém az ő lelke reszket?
Igézve álltam, soká, csöndesen,
És percek mentek, ezredévek jöttek, -
Egyszerre csak megfogtad a kezem,
S alélt pilláim lassan felvetődtek,
És éreztem: szívembe visszatér,
És zuhogó, mély zenével ered meg,
Mint zsibbadt erek útjain a vér,
A földi érzés: mennyire szeretlek!
  |
Ne higyj annak ki feléd nevet,
két esküvel mondja, hogy szeret, annak se ki könnyet ejt,
mert ki könnyet ejt könnyen felejt. Ki szemedbe néz némán az szeret csak igazán! |
Ha mosolygok...
Ha mosolygok
mindent megbocsátasz nekem..
mit kéne megbocsátani ,tűnődöm ..
ha nem vagy itt akkor is itt vagy,
akkor belülről simogatsz
a bőröm alatt ..
és úgy tudod
két kezedbe fogni az arcom,
mintha semmi másod nem lenne a világon...
|
A tűz én vagyok... 
... benned, neked lobogok,
mindenhol ott vagyok, ahol jársz, érzem,
a melegemre vágysz.
Lángjaim nyaldossák hűvös tested,
átölel a forróság, mondd, hogy ezt kerested!
Pattogó lobogás, őrült vágyakozás,
hevít a lényed, táncolnak a fények,
meztelen mellkasodon kell, hogy elégjek.
A szemedben láttam a halálom
Azt sem mondtad sajnálom
Eltévedtünk mind a ketten ,Te a szemembe,
Én a szívedbe szerettem.
|
... Apró csodákká szeretnék
porladni ujjaid alatt.
Halvány semmiségek
közt heverni, rajtad
megpihenni, mint
egy nemes gondolat,
egy fennakadt pihe
a fán, egy fáradt-szőke
hajszál a pulóvered ujján.
|
Legszebb....
... a rózsa, nyáreső után ha
szirmán a vízcsepp napfényt törve reszket;
legszebb a csók, mit édesít sugára
könnyes szemeknek....
|
:  .
Ha ÁTÖLELNÉL
.... és én is átölelhetnélek, végetérne a végtelen
várakozás, beteljesedve kialudna az örök vágy. Testem a tested
lenne, tested a testem lenne, egymásba feloldódva, egymásba
elmerülve - megszűnne a külön, és nem lenne más csak az EGY.
Ha ölelés után elengednél és elmennél, - és én is elengednélek, -
benned gyúlna fel a vágyam. S én csak maradnék, kifosztva és
betelve, várva egy újabb találkozásra.
Ha hosszú-hosszú útra mennél, vinnéd vágyam' és az álmom', - mit
neked szánva a szívedbe zártam. S hogy nekem mi maradna? Te! Te!
Te! Igen Te mindig megmaradsz nekem. Még ha nem tudja senki sem.
Még ha nem tudja senki sem, vagy ha mindenki tudni véli, én
lelkem mélyébe zárom közös perceinket és mélységük titkait.
|
[Friss hozzászólások] [243-224] [223-204] [203-184] [183-164] [163-144] [143-124] [123-104] [103-84] [83-64] [63-44] [43-24] [23-4] [3-1]
| |
AJÁNLOM AZ OLDALT
Új bejegyzés
Frissítés
ss szerelem
esküvel mondja, hogy szeret, annak se ki könnyet ejt, 
