Mondd újra s újra mondd és újra mondd,
hogy szeretsz! Bár az ismételt szavak
kakukknótához hasonlítanak,
emlékezz rá, hogy se mező, se domb
nincs kakukknóta nélkül, ha a lomb
újul tavasszal s kizöldül a mag.
Egyszeri szó, mint szellem hangja, vak
sötétben zeng el és kétség borong
nyomában. Ismételd...szeretsz... Ki fél,
hogy a rét túl sok virággal veres
s az ég túl sok csillaggal ékszeres?
Mondd, szeretsz, szeretsz... Hangod úgy zenél
mint ezüst csengő, újrázva... Beszélj:
de ne feledd, hogy némán is szeress 

Úgy szeretném meghálálni,

Két kezemmel megszolgálni azt,
Hogy felnevelt, dédelgetett erő felett.

Légy, ezentúl mindig boldog,
Míg én élek nincs több gondod,
Én vigyázok rád, már ezután...

Úgy szeretném meghálálni,
Vagy legalább megpróbálni mind,
Mind azt a jót, mit értem tett az én anyám.

Úgy szeretném meghálálni
Két kezemmel megszolgálni azt,
Hogy felnevelt, dédelgetett erő felett.

Légy ezentúl mindig boldog,
Míg én élek nincs több gondod,
Én vigyázok rád, már ezután...

Ref.: Úgy szeretném meghálálni
Vagy, legalább megpróbálni mind,
Mind azt a jót, mit értem tett az én anyám.

Amíg van egy szív, amely Téged szeret,   
amíg van egy ajak, mely szól, ne tedd,
amíg van egy szem, mely néz biztatón,
s meredsz rajta, mint fénylő csillagon.
Amíg van egy kéz, mely megfogja kezed,
s nehéz, göröngyös utadon vezet,
addig akármi baj szakad rád,
sose vagy magad, veled van Édesanyád.
De hogyha Téged száz szív hívogat,
s egy sem érzi fájó titkodat,
ha száz kéz vezetget erre-arra majd,
s a hű könnyeket egyikben sem leled majd.
Csak egy az ki érti gyermeke szavát,
ki örökké hű: Édesanyád!!!!

Ady Endre: Anyám és én

Sötét haja szikrákat szórt,
Dió-szeme lángban égett,
Csípője ringott, a büszke
Kreol-arca vakított.

Szeme, vágya, eper-ajka,
Szíve, csókja mindig könnyes.
Ilyen volt a legszebb asszony,
Az én fiatal anyám.

Csak azért volt ő olyan szép,
Hogy ő engem megteremjen,
Hogy ő engem megfoganjon
S aztán jöjjön a pokol.

Bizarr kontyán ült az átok.
Ez az asszony csak azért jött,
Hogy szülje a legbizarabb,
A legszomorubb fiút.

Ő szülje az átok sarját

Nagy bátorság kell ahhoz, hogy egy ember  fenntartás

nélkül  engedje szeretni magát. Bátorság, csaknem hősiesség.

A legtöbb ember nem tud szeretetet adni és kapni, mert gyáva

és hiú, fél a bukástól.

Szégyelli, hogy odaadja, s még sokkal inkább szégyelli, hogy

kiadja magát a másiknak, elárulja titkát.

Azt a szomorú, emberi titkot, hogy szüksége van

gyengédségre, nem tud meglenni nélküle. 

Márai Sándor