_{Én - én vagyok!}

•  
• _{^{Se több, se kevesebb...}}
• _{^{őrült, esőben mezitláb-táncolós,}}
• _{^{felhők felett repülős,}}
• _{^{mindent és mindenkit szeretős.}}
• _{^{Szeretni bátor lélek vagyok...}}
• _{^{Nem bírálok és nem ítélkezem,}}
• _{^{elfogadlak olyannak amilyen vagy,}}
• _{^{mert Te - Te vagy.}}
•  
• _{^{Örömet lelek minden szépben,}}
• _{^{elolvadok a zenében,}}
• _{^{hol izzó lávaként,}}
• _{^{hol hunyorgó parázsként.}}
• _{^{Fákat ölelgetek, állatokat szeretgetek,}}
• _{^{csodálok mindent, ami élt vagy él.}}
• _{^{Téged is...}}
• _{^{Mert mersz ember lenni,}}
• _{^{vagy azért, mert nem.}}
• _{^{Engem kevesen értenek.}}
• _{^{De aki igen, az talán már érti mit jelent szeretni.}}
• 
   

^{Tárva-nyitva hagytam a szívemet, és virágokat fontam köré, hogy majd észrevedd, amikor ideérsz. De nem jöttél. Jártak itt viszont helyetted rablók, tolvajok, és mind elvitt magával valamit: bizalmat, reményt, álmokat. Egy kisebb-nagyobb darabot a szívemből. Már bántam, hogy ilyen ostobán kitártam a lelkemet, ezért a virágokat letéptem, kulcsot készítettem , bezártam vele a szívemet, és falat építettem köré. Így már senki nem tudott bejönni. Olykor hallottam, hogy mások odakint utánam kiabálnak, kopogtatnak a falakon, de senkit nem eresztettem be. Eleinte nem akartam, most pedig már nem tudom... Nem tudom, merre van a kijárat, a sötétben a kulcsot sem találom, elfelejtettem, hogyan illik emberek közé menni. Elvesztem itt, a saját lelkembe zárva}

_.

Szeretném elmondani azt, hogy nagyon hiányzol nekem, Elmondani azt, mit nem mondtak el. Szemerkél az eső, s te itt ülsz mellettem, Én mondom szeretlek, s te nem hiszed el. Én nem találok utat, mi feléd vezessen el, S nem találok hitet, hogy hinni kell. Úgy ahogy az esti csendet a szél sem fújja el, S a legszebb álmom ezentúl is te leszel. Hogy sírjon a szél felettünk, s könnyezzen a tél, S együtt leszünk ketten te meg én. Hogy sírjon a szél felettünk, és könnyezzen a tél, S érzem, hogy együtt leszünk ketten, te meg én. Kis szünetet tartok most az én szívemben, Nem sírok, nem nevetek, én mindent elhiszek. Szürke homokszemek néznek mélyen a lelkemből, Fájdalmat találok, s könnyeket keresek. Oly gyorsan múlik az idő, amikor itt vagy velem, És szomorú a tél, de boldog a szívem. Egy valóságos álom lettél, az életem, Mert te vagy a boldogság szívemben, lelkemben. Hogy sírjon a szél felettünk, és könnyezzen a tél, És együtt leszünk ketten te meg én. Hogy sírjon a szél felettünk, és könnyezzen a tél, S tudom, hogy együtt leszünk ketten, te meg én. Hogy sírjon a szél felettünk, és könnyezzen a tél, És együtt leszünk ketten te meg én. Hogy sírjon a szél felettünk, és könnyezzen a tél, S érzem, hogy együtt leszünk ketten, te meg én. Tudom, hogy együtt leszünk ketten, te meg én.

_{http://tchounette.centerblog.net/32.html}

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés