|
Együtt sétáltunk a holdfényes éjszakán, 
Nem érdekelt minket mit gondol a világ.
Csak mentünk előre követve a Holdat,
Nem fordultunk vissza, nem láttuk a múltat.
A jövő felé néztünk élesen, erősen,
Belül azért mégis remegett a szívem.
Te megfogtad a kezem, gyengéden szorítottad,
S a szívemet ezzel meg is nyugtattad.
Éreztem, hogy mit érzel, mikor közeledtél felém
Félelemmel, s boldogsággal néztem az ismeretlen elé.
Nem tudtam mi vár rám, mire számíthatok,
De tudtam, hogy melletted biztonságban vagyok.
Láttam a szemedben a csillogó fényeket,
Láttam, hogy a tested értem remeg.
Ajkaid lassan közeledtek felém,
Majd hirtelen apró áram ütött belém.
Összefonódtunk szorosan, mint két faág,
Sokáig éreztük egymásban egymást.
Tudom, míg élek ez nem száll tova,
Szívembe véstem, s nem feledem soha.
|
Nem bánat az
Nem bánat az, bárhogy sajog a szíved,
Ha már Tiéd volt, s akkor elveszíted.
Nem bánat az, ha csókolt már az ajka,
S most más csüng édes szédülésben rajta.
Ha boldog órák, pásztorórák képe
Kísér a puszta, magányos sötétbe,
Mint téli kertbe a színes tavasz -
Nem bánat az!
De az a bánat, ha kezét se fogtad,
Álmodba jött csak csodának, titoknak.
Ha úgy szóltál csak hozzá imádságban,
Dalos fohászban, kérve, sírva, vágyva.
Tiéd se volt s már életedhez kötve,
És akkor, érzed, elveszett örökre,
És nem lesz fénye többet éjszakádnak:
Az a bánat!
|
Mindenik embernek a lelkében dal van,
És a saját lelkét hallja minden dalban.
És akinek szép lelkében az ének,
Az hallja a másik énekét is szépnek."
(Babits: A második ének)
|
Valahol vérzik egy szív... Valahol vérzik egy szív... Majd valaki
halkan felnevet, Oly könnyedén mondja ki: -Viszlát!... Ég veled! Valahol vérzik
egy szív... Felszáradó könnyeiden át, fel-feltűnik az arca, Amint lelkedet
készíted az utolsó harcra. Elé állsz még egyszer és várod a szót, Pillantását
érzed, amint lelkedig hatol. A szemébe néznél, de már nem látod az álmot, Szürke
tekintete mutatja, hogy Ő egy percig sem gyászolt. Valahol vérzik egy szív...
Magadba rejted az utolsó pillanatot, Kőbe vésed az utolsó mondatot. Elviszed
magaddal, még ha Ő nem is tudja, Csak az a pár hónap lesz, ami neked a vigaszt
nyújtja. Valahol vérzik egy szív... Titkon reméled, hogy ez csak egy rémálom,
Mert nem érdemled meg, hogy veled így bánjon. Eltemetsz újra egy szépnek indult
álmot, Megint Te kaptad a fájdalmat és a bánatot. Valahol vérzik egy szív.
|
Nem érhet kezem a testedhez,
Csak lelkem érinti lelkedet.
Mégis beleborzongok ebbe az érintésbe,
S a vágy utánad, maga alá temet.
Újra felidézem szavaid simogató bársonyát,
A mélyükön megbújó kedves mosolyod.
Fáradtságod ólomszárnyú álmát,
És minden tőled kapott csendes pillanatot |
Tengerparti emlék!
A tenger hullámzott ,forró szél söpört végig a parton ,csillagok mint a
szentjánosdogarak ürün lepték az eget azon az éjszakán .kézen
sétált egy férfi ,s egy nő .közelükben forró volt a levegő .egymás kezét
fogva szerelemtől izzva ,beszélgetek ,csókolóztak ,tervezték a Jövőt .a
hold fényesen ragyogott .mert látta két boldog ember szövi álmait .alig
várták hogy kettesben legyenek ,a kéj átjárta testüket ,akkor még
minden szónak súllyá volt köztük .a Szerelem ,mely mindent elsöprő
erővel tört le rájuk .A nő olyan boldog volt mint életében soha ,mindet
levetkőzve csak szerelmének élt .csak azt nézte hogy teheti még
boldogabbá ,nem számítottak figyelmeztető jelek ,Ő szeretet!.így volt
heteken át szinte bénítóan hatott rá ,hogy talán el is veszítheti ,hisz a
férfi napközben a tengert járta ,elfeledkezve hogy valaki nagyon
várja .Mind többet maradt távol kedvesétől ,másnál kereste a
boldogságot ,,zsebre ,kobra vágyott.mikor együt voltak újra a szerelem
dúlt ,de már csak a nő szívében .az egész forró hajó utak ,a
tikkasztó hőség ,a férfi erejét vette ,sokat dolgozott ,és a szíve
mindinkább másfelé húzott .hanyagolta ,becsmérelte a nőt ,ki sokat
szenvedett miatta ,de ha a párja mellette volt elfeledett minden
megalázást ,csak hü szerető volt ki leste szerelme kívánságát ,vágyát
úgy elégítette hogy azt a férfi is tudta ,nagyon kevesen tesznek szívvel
lélekkel a testi szerelmet ily szenvedélyes szerelemmel .ez tetszett is
nagyon ,növelte férfi büszkeségét .Tudta hogy szeretik mindent
megtesznek érte .nem volt mit félteni ,nem kellet harcolni ,hisz minden
az övé volt akkor mikor akarta ,mikor kedve volt hozzá .A nő beteg
volt ,titkolta betegségét ,de tudta egyszer kiderül ,s akkor ,nem lessz
több tervezgetés ,nem lessz már vágy a férfi szívében hogy őt
ölelje .Félelem fogta el a nőt ,de felkészült hogy a mesének vége lessz
ahogy sárgulni kezdenek a levelek ,úgy hűlt ki a férfi szerelme ,a nő
iránt .azt mondják megérzik a szerelmes szívek ,mikor dobják
félre ,érezte ezt a nő ,érezte hogy ahogy a tenger vize hűld ,úgy a férfi
szívé is .nem tudta csak érezte nagy baj van ,a betegség felőrölte
erejét ,mint mindé nő ő is érezte a baj okát .de nem merte hinni .de
bekövetkezett ,orvostól orvosig járt ,de a férfi soha nem kérdezte ,/mi
a baj/.eljött az ősz hideg jeges szél söpört végig a tengeri sétányon .a
nő már egyedül volt bánatával betegségében gondjaiban .elment Ő
kiért az életét adta volna .az eső verte könnyes arcát ,égető fájbalom
járta át testét lelkét.mikor felébredt a korházi ágyon ,már csak
iszonyatos üresség volt benne .Szinte nem
élt .próbálkozott ,megalázkodott .csak elutasító gúnyos felelet volt a
válasz ,Tovább nem kereste ,de folyton belé botlott .hideg éjszakákon
álom gyötörte .fagyos lett a szíve ,már nem akarta őt .csak úja
felélni , menni előre ,de olyan nehéz , mikor a szobájában
minden rá emlékeztette ,Hóval borított hegycsúcsok alatta a kék tenger
nyugodott medriben: .esni kezd ezt a hó .nagy pelyhekben a tenger
felett .majd hirtelen kitisztult ,csillagok lepték el az eget a vén hold
integet .de a nő egyedül csak megy élőre a semmibe ......még egyszer
megkérdezi az öreg holttól .Miért ?választ nem kap .csak a fülébe
cseng "a senki ,,",,
|
Barátság
Mi a barátság
Kérdezem én
Kinek barátja
Boldogan él.
A barátság egy szó mely többet és az életnél.
A barátság egy érzés, mely örökké él.
A barátságot nem lehet leírni se elképzelni.
Egy érzés mely leírhatatlan s mefoghatatlan is.
Ha barátod van
Rászámíthatsz
Segít neked,
S te s segíthetsz.
A barátság egy fogalom melyet
Megfogalmazni nem lehet.
Mely örökké él,
És végig kísér.
|
Olyan furcsák vagyunk mi emberek,
A szemünk sír, az ajkunk nevet.
Azt hisszük másról, hogy boldog talán
S irigykedünk egy-egy szaván.
Azt hisszük, ha a másik szeme ragyog,
Gondolatai tiszták és szabadok,
S nem vesszük, dehogy vesszük észre,
Hogy könnyek égnek csillogó szemében.
Oly furcsák vagyunk mi emberek,
A szemünk sír, az ajkunk nevet.
Hazugság az egész életünk,
Mert akkor is sírunk, amikor nevetünk."
|
Őri István: Döbbenés
Néha rádöbbenek, hogy bármikor elveszthetlek,
S arra, hogy nem elég, ha csak egyszer mondom, hogy szeretlek.
Hogy bármikor történhet veled, vagy velem valami,
Hogy milyen jó hangodat hallani.
Arra, hogy milyen nehéz néha őszintének lenni,
És milyen könnyű egy szóval megbántottá tenni.
Hogy meg kell mondani, ha valami fáj,
Arra, hogy mindent tönkretehet egy összeszorított száj.
Hogy túl rövid az élet arra, hogy veszekedjünk,
S, hogy mindig csak jobb sorsot reméljünk.
Arra, hogy mindig kell, hogy legyen erőnk arra, hogy nevessünk,
És mindig kell idő arra, hogy szeressünk.
|
Magányos, álmos esteken, megsebzi lelkem a bánat,
Ilyenkor mindig jobban vágyom utánad.
Az égen a hold is sápadtan ragyog,
Hiába kacsingatnak rá pajkos csillagok.
Hiába van idebenn ölelő meleg,
Ha féltő szereteted nem védi szívemet.
Hozzád vágyom, oda, hol szerelmed ölel át,
Hol elfelejtem a világ összes bánatát.
Hol lágy, szerelmes szavakat suttog az este,
És felhő ágyán elpihen az álmos hold teste.
Ott vad vágyunk mindig lángra gyúl,
S a szerelem bíbor köde lassan ránk borul…
|
Teliholdas éjszakán rámtört a magány.
Testem alszik utra kél míg én
az ablakomba nézem a fényt.
Arcomba világit a hold és a csillagok.
Hideg szél fúj , arcomba hasit.
Lassan pirkad , s vele jő a hajnal
s a köd mi elillan ha a napsugarai elöbújnak.
De éjjel mikor az ablakomba áltam ,
könycsepp gurult arcomon.
Ajkamhoz ért s megéreztem sós izét.
Mint az élet tengerét.
Bú és bánat .
Vágy s kéj.
Öröm és boldogság.
Szeretett s gyülölet.
Harag s feloldozás.
S még sok más mint megannyi gondolat,
Mit az élet hoz s vele el is illan.
Ennyi? Nem több?
Nem, ebbe minden benne van ,
Mi a lét s mi az a létezés,
Mit szív nélkül nem lehet
Nem más, mint
Élni, mindemellett.
 |
mindannyian mondtunk már zokogva ilyesmit: "nem éri meg, hogy ennyit szenvedjek ezért a szerelemért." Szenvedünk, mert úgy érezzük, hogy többet adunk, mint amennyit kapunk. Szenvedünk, mert nem ismerik fel a szeretetünk súlyát. Szenvedünk, mert nem tudjuk a másikkal elfogadtatni a szabályainkat. Mindig találunk valamit, ami miatt szenvedhetünk, holott valójában nincs okunk a szenvedni: mert a szeretetben rejlik a növekedésünk magva."
|
Nézem a hullámok játékát,
Hallgatom a morajló vizet.
Olyannak érzem a testemen a szelet,
Mint egy gyöngéden simogató kezet.
Körbefon ez az érzés,
Átjár ez az édes hangulat,
Úgy simul hozzám, ahogy az esthez
A selyemfényű alkonyat.
De hirtelen beleborzongok abba,
Hogy nélküled mindez semmit sem ér,
Könnyekké válik a tenger,
És ököllé az eddig simogató tenyér |
Szánalom és bántalom, Mit-e sivár élet ád. Sokan csak kérnek, S nem adnak semmit cserébe. Egy jó szó, Egy ölelés, Egy kéz szorítás… Semmibe nem kerül ,de néha többet ér bárminél. Csak megtapossák szívemet. Mikor kezét nyújtja.. Elvár mindent. Mikor én nyújtom? Megfogja-e valaki!? Kevés az ki utána nyúl. S lassan a földbe,sárba.. Süpped kihalt testem.. lelkem. Mindaz mi én vagyok..lassan eltünik..mindörökre. Utánam nem nyúlt senki. S mára egy csillaggal több ragyog az égen. Elfeled mindenki .. a messzeségben.
|
Lányi Sarolta: Virág-illat emlék
A szívem ma, mint egy ravatal,
Olyan virágos, bánatos.
Mint egy virág, olyan ma szívem...
...Valaki jön és rátapos.
Tán rózsa volt, piros és drága:
Vérző szerelem sikolya.
Talán a múltnak ábrándos virága:
Sötét pármai ibolya.
Szende szegfű, vagy buja tubaszál, -
Mindegy már. Lehullt a porba.
Hiába esd az illatemlék:
Az idő jön és eltiporja
|
Desperado : Fáj
Fáj minden elfelejtett szó
Mint fűszálnak a hosszú hó
Ez a szakítás is csak neked jó
Igen fáj, mert tudom mást mondtál
Máshogy érezted mint most
Mondd miért így akarod
Hát mondd
Mivel lehetne feledni,
Ami együtt volt
S ami rólunk szólt
S ahogy tudtál szeretni
Igen fáj
Mert itt hagytál egyedül
Mint ki bűnös és menekül
Úgy mentél
De a remény veled repült
Fáj ahogy változik a világ
S hogy nélküled megy tovább
De sosem felejtem hangulatát
Igen fáj, mert tudom változtál
Máshogy érezted mint most
Mondd miért így akarod
|
Az álmaimat nem veheted el
Álomtenger.
Régen, odavágytam - hajó
voltam, vitorláim hófehérek -
végtelen tengeren vártam Rád,
Rólad, az álmaim meséltek.
Tavaszi széllel jöttél felém,
megálltál egy pillanatra,
kalóz voltál, hát raboltál is,
pecsétet égettél az ajkaimra.
Csendesen ringott a két hajó,
alatta hiába zordult a tenger,
a legnagyobb hullámok sem
bírtak el, ezzel a szerelemmel.
És mégis, az álomnak vége lett,
felébredni oly keserves, oly nehéz,
mert hiába a felejtés, a szemünk,
a szívünk, még mindig visszanéz.
Távolodik a két hajó, eltűnik ott,
hol összeér tenger habjaival az Ég,
nem találkoznak soha többé,
elnyeli őket a reménytelen messzeség.
|
Biztató a tavaszban
Töröld könnyed, gyűrd le fájdalmadat,
te nem azért vagy, hogy odaragadj
ügyhöz, multhoz, amely nem a tiéd,
és dac poshasszon és keserüség.
Kaptál ütleget, kaptál eleget
(légy keresztyén s mondd: érdemelteket,
s könnyűlsz tőle!)... Most ne vélt igazad
emlegesd, s ne a hibát, a zavart
(az benned is volt!): nézd a rétet, a
nagy fényt, a Feltámadást!... Tavasza
jött újra a földednek: nézd, a nép
dolgozik, szépűl város és vidék:
nem árt, hogy eltűnt sok gőg, régi copf,
s jobb lesz a jó, ha te is akarod,
ha igazán:... másét és magadét,
úgy gyógyítod ama ezer sebét,
ha az csordítja megnyugvó szived,
ami sosem elég, a Szeretet! |
Néma Vallomás
Ez csak egy néma valomás
ebben a semmiben
amiben Én vagyok
a sötétség boldogtalan angyala
kinek a végtelen fraktálok
káosz rendjében viszik a koporóját
S mikor a dátok halmaza között
néha feltekintek,
akkor egyedül vagyok.
S tudom, hogy Te is úgy vagy.
De éjmély vallomásom sikolya
szépséged vakitó egópallosán át
megtalál-e sötét magányodban
Téged,
ki benne ugyanolyan magányos
lennél, mint én benned, de
legalább már együtt lennénk egyedül...
Élj bennem, mint én benned
hisz nekem csak Te létezel
csak Téged nézlek
Te vagy nekem a teli Semmi, a Világ
s amit még csak adni
képes általad nekem.
S én tudom, hogy TE EUT úgy
élvezed, ahogy én csak gyönyörködni
képes vagyok benned,
s ezáltal Te úgy uralkodsz rajtam,
ami a legmélyebb szolgálatra kötelez.
Nem igérek semmit.
De mindent adok,
ami Én Te vagyok,
s azt is, ami nem.
Ha úgy akarod. |
[Friss hozzászólások] [243-224] [223-204] [203-184] [183-164] [163-144] [143-124] [123-104] [103-84] [83-64] [63-44] [43-24] [23-4] [3-1]
| |
AJÁNLOM AZ OLDALT
Új bejegyzés
Frissítés
