|
Széttépném foszlott
bánat-köpenyem,
ha lenne aki hívna
engem.
Eldobnám könnyeimtől
áztatott titkaim,
ha lenne aki hinne
bennem.
Összetörném fájdalmam
kristály kelyheit,
ha lenne aki sírna
értem.
Szétosztanám szánalmas,
összegyűjtött kincseim,
ha lenne aki levenné harci
vértem.
Kivágnám lelkem sötét
erdejének minden rettegését,
ha lenne aki simítaná
arcomat.
Földbe taposnám
kínokkal terhes perceim,
ha lenne aki értelmetlenné tenné
harcomat.
Tűzre vetném mindennapi
hazug álarcaim,
ha lenne aki szeretné
hétköznapjaim.
Szétmorzsolnám legszebb,
legigazabb gondolataim,
ha lenne aki velem álmodná
álmaim.
Elfeledném kétségeim
be nem hegedt sebeit,
ha lenne aki reményt adna
nekem.
Szétdobálnám csókolatlan,
féltve őrizgetett csókjaim
ha lenne aki látni tanítaná
szemem.
Elhagynám örömtelen,
torz mosolyaim,
ha lenne aki szorosan simulna
hozzám.
Megtalálnám álmodott,
rég elvesztett boldogságom
ha lenne út, ami elvezetne
hozzád.
|
Rólad álmodom…
Tarka álompille szállt szememre,
s hozzád repített könnyű szárnyain.
Úgy vártam erre a bűvöletre!
Lásd, elragadnak forró vágyaim…
Míg szemeimet lehunyom
mosolygós arcod rám nevet,
hívsz, szólongatsz lágy hangodon,
s kitárod felém két kezed.
Hogy ölelhess, indulok feléd.
Simítják ujjaim az arcod.
Ruháinkat dobálnánk szerte-szét…
kérned sem kéne… csak akarnod.
Boldogan vetném karodba magam,
hogy csodás örömet adjak neked.
Szádra tapasztanám izzó ajkam,
és bearanyoznám az életed.
Bőrömön érzem simító kezed,
lázas csókod a gyönyörig emel…
ajkaimmal becézném mindened,
ha szerelmem és mindenem leszel.
|
Tűztánc
Táncol az eleven tűz, a holdra szegezi a lángját
Táncol, és vadakat űz, a széllel keresi a párját
Bárhol ha mellé ülsz, érzed féktelen vágyát
Táncol, amíg elszédülsz,
Nehogy rábízd éjjeled álmát!
Vén völgy mélyén halvány fény,
Hajnali tűz kél nem várt rém,
Átkel a hídon a folyónál,
Átfut az erdőn, bosszút áll.
Zord hegyek csúcsát elérné
Emberek búját megnézné,
Vándorok útját bejárná,
Ha égen a felhő nem várná.
Táncol az eleven tűz, a holdra szegezi a lángját
Táncol, és vadakat űz, a széllel keresi a párját
Bárhol ha mellé ülsz, érzed féktelen vágyát
Táncol, amíg elszédülsz,
Nehogy rábízd éjjeled álmát!
Ártó tündér varázsol,
Olvad az élet a dalától,
Vérvörös fényt szór magából,
Tűzszívű szolgát halálból Zord hegyek csúcsát elérné,
Emberek búját megnézné,
Vándorok útját bejárná,
Ha égen a felhő nem várná.
Táncol az eleven tűz, a holdra szegezi a lángját
Táncol, és vadakat űz, a széllel keresi a párját
Bárhol ha mellé ülsz, érzed féktelen vágyát
Táncol, amíg elszédülsz,
Nehogy rábízd éjjeled álmát!
szövegíró : Valla Attila
|
Csillagok alatt fekszik a test,
Az enyém, a Tiéd, akárkié,
Könyörögnék, hogy engem szeress,
De nem ragyogsz rám már soha többé!
Csillagok alatt jár-kel a test,
Az enyém, a tiéd, vagy a másé.
A test csak izgága, gyönge hírnök,
Az életé vagy az elmúlásé?
Mondd csak, mi ez az álom, barátom?
Mondd csak, mi ez az ének, mi ez a dal,
Amelyet a távolban dúdolnak a vének?
Csillagok alatt alszik a test,
Éget a föld, olyan hideg,
Akár a szegecselt acélfalak,
Fogva tartják az álmaimat.
Vigyázz a szóra, amelyet küldök:
Én mindig szeretni foglak,
Maradj meg titkos jelszavamnak,
Maradj meg védő csillagzatomnak!
Mondd csak, mi ez az álom, barátom?
Mondd csak, mi ez az ének, mi ez a dal,
Amelyet a távolban dúdolnak a vének?
Bárcsak hívnának maguk közé,
Hogy tudnám, hová tartozom!
Társtalanul fekszem az éjben,
Felhő takarja csillagzatom...
|
A mélybe engedtem, szívem kulcsát,
S azt már a sötét pokol rejti,
Elrejtettem a sok tört darabját,
Mit többé nem talál meg senki.
Lelkem bilincseit levetettem,
Már nincs ami visszahúzzon a mélybe,
Az emlékeid örökre eltemettem,
S neved kiáltom a végtelenségbe.
Átkozom a sötét éjjeleket,
Mikor miattad könnyezet szemem,
Gyűlölöm szerelmes szívemet,
Mert te lettél a végzetem.
Nem tűrőm, hogy a fájdalom sebeket véssen,
Nem fogom szívem másnak odaadni,
Hogy ez többé meg ne történjen,
Örökre nálad fog maradni...
|
A kősziklákat mindig irigyeltem,
Kik állnak büszkén, mozdulatlanul,
Állják a villámot, ha rájok sújt,
S a harmat csöppjét, ha fejökre hull.
Számukra soha sincs "talán", se "hátha",
Mint dogmák állnak, oly konok-keményen,
Mint zord, erős és önhitt férfiak,
És hófúvásos, sivatag-nagy télben
Fejükön csipkés jégből a sisak.
A kősziklákat mindig irigyeltem.
A kemény szót most megtanulom én is,
De szívem bánja, mit kimond a szám,
Ajkamon éles az ige, mint a kard,
De belül egy hang kérdez: "igazán?"
S a lélek ernyedt, tompa, szárnyszegett.
Már megtanulok én is síkraszállni,
S nem hajigálni kő helyett kenyeret,
S lenni kőszirt, mely int és fenyeget,
Kőszikla, mit meg nem ingat semmi.
Kőszikla, min a csákány eltörik.
Ó, de belül fáj keménynek lenni |
Hódi István: Mond el nekem.
Mit ér az élez?
ha nem szeretnek téged?
Mit ér a jó,
ha nem kapható?
Mondd el nekem.
Mi az mi fáj,
mire nincsen szabály.
Mi az a kincs,
Mely senkinek nincs?
Mondd el nekem.
Hol van szeretet,
Mely a szivemben született?
S hol van a bizalom,
Mely kiült az arcodon?
Mondd el nekem.
Miko lesz nyugalom
nem csupán fogalom?
S mikor lesz oly szeretet,
mely minden rosszat eltemet.
Azt mondd el nekem. |
Kidobott,
elnyűtt titkok Istene vajon létezik e ..
rejtőző álmok hercege
könnyes imáit
tisztéhez híven kell elfelednie ?
Néma
fohászok mágikus malma
hiába őrli a közönyös Időt
Tündérmesék völgyében csurranó
Élet
vize sem adja tán vissza Őt..
A legszebb szó
bűvös ereje végleg megtörött,
Drága
tolvajom, lelkemet lopta..
emlékek mélységes kútjába, előlem elszökött
Hazudtam..
kincseim magamtól, örömmel adtam
s cserébe
Örökké
fájó, lélegzetnyi boldogság lett jutalmam érte
Emlékszem..
lelkem rubin mosollyal magához vette
s ki tudja miért..
lelkéhez láncolta, örök időkre eltemette
Csak sötétben sírok.. csak magányosan
Végtelen
éjszakámnak egyetlen fénye, csillaga van..
Ébren
szunnyadó szívem néha vadul dobog
vágyom bársonyára,
fel nem csendülő hangjának hódolok
Szüntelen
Szeretni, s nem feledni
Sors tanít titkon, türelmesen
Valóság vásznát előlem rejti, elnéző kedvesen
Elfogadni..
lázadni tán ?
Kétely villan át álmaim ködfoltos fátyolán
Várni a Szívre, ha kemény, ha kő..
Rideg..
Egyetlen szóért, mosolyért naponta hiába halni meg
Idő..
jó Öreg..
fájdalmat gyógyító keze szívemen megremeg
Tudása
talmi, - rajtam végképp nem segít
varázsló kell, újraszőni világom széttépett, mágikus selymeit
Vagy
éjféli boszorkány talán, ki utat lel szívem labirintusán
s bűvös szavait suttogón zsongja
megannyi ősi titkát varázsos főzetbe dobja
Lelkem
nehéz láncáról végleg leoldja,
szívem olthatatlan tüzét mégis kioltja
Visszaadja
szerelmem lángját, honnan vétetett
Sors, most is vétkes, most is tévedett...
 |
" És majd ha érzed, hogy nem jó egyedül,
És társra vágysz engem megtalálsz.
Ott leszek veled, csak nyújtsd a kezed,
Gondolj rám, gondolj rám kérlek.
És majd egyszer hívjál,
Gondolj rám, számíts rám!
Van egy kis zug lelkem mélyén
Melyről semmit nem tud még a világ.
Ott őrzöm én a még ki nem mondott
Szelíd, kedves szavak gyönygysorát.
Ám hirtelen szemed rámvillant
És megnyitotta lelkem ajtaját,
S a szép szavak mellett egy dallam
Zsong ma már, bár csak Te is hallanád! "
Máté Péter
.
|
Csak egy napra
Ha virág lehetnék csak egy napra,
biztosan nagyon sok dolgom volna.
Égőpiros lennék, vagy esetleg kék,
világító sárga, de semmiképp sem
szeretném a szomorút, a feketét.
Aznap én nem egy virágot nyitnék,
hanem tízet, húszat, vagy százat.
Mosolyom csupa derű lenne s alázat
befutnám titokban az egész házat.
Megkérném a napot már előző este,
hogy a színeket, csak virágokra fesse.
Illatommal csábítanám a méheket,
kikeverni újabb és újabb színeket.
És megigéznék majd minden embert,
s kinevetném a didergő decembert
Lámpás lennék a sötét éjszakában,
vidámság a szomorúság udvarában.
Ha virág lehetnék csak egy napra,
a szomorúság is biztos mosolyogna
s az ármány reszketve bujdokolna.
Még színesebbé tenném a világot,
ajándékba adnám a legszebb virágot.
*
***********************************************
*
Egy szép verset ...
Egy szép verset akartam néked írni,
közben tétován kerestem a szavakat
És hulló virágszirom akartam lenni,
amely gyengéden simogatja arcodat.
Egy szép verset akartam néked írni,
a tavaszról mely a legszebb pillanat
S hogy ilyenkor a legszebb virágok,
egymás után mind néked nyílanak.
Egy szép verset akartam néked írni,
suttogó ajkaimmal nevedet becézni,
Titokban rajongva csak téged nézni,
és forrongó szívvel örökké remélni.
Egy szép verset akartam néked írni,
hogy ne múljon el mint a pillanat
S halkan, csendben a füledbe súgni,
a megálmodott, legszebb titkokat.
Egy szép verset akartam néked írni,
amelyet még nem írt meg senki sem
S néked, a legszebb dolgot kívánni,
legyen igaz boldogság a szívedben.
***********************************
|
Szerelem eszméje...
A szerelmet, szavakkal elmondani nem lehet!
Érezni kell és leírni, hogyan is képzeled.
A szerelem olyan, mint a csillagok,
Mind ott fenn, az égen ragyog!
A szerelem tiszta és töretlen,
S elszórt szálait kell követnem!
A szerelem, csodás dolog,
S a szíved, mi neki határt szabott!
Ha nem lenne szíved,
Megtöltené egész léted!
A szerelem benned él,
Nem más, mint puszta szenvedély!
A szerelem csak a tiéd, s nem másé,
mert a tiszta szerelem nem a világé!
.
|
Álmodj boldogot, álmodj szépet
Álmodj igazra váló meséket.
Álmodj barátot, melletted állót
Álmodj hűséges; társat, el sose válót.
Álmodj magadnak igazi otthont,
Álmodj bele, kivel megosztod.
Álmodj táncot, mi magasba emel,
Álmodj táncost, ki szívednek felel.
Álmodj tüzet, lánggal égetőt,
Álmodj csókkal perzselő szeretőt,
Álmodj utakat, messzi világot,
Álmodj szívedben nyíló virágot.
Álmodj szerelmet, tiszta vágyat
Álmodj, lesz kivel megosszad ágyad.
Álmodj szabadot, láncot megtörve,
Álmodj szárnyalást, földhöz nem kötve.
Álmodj hát jövőt, álmodj szépet
Álmodj igazzá váló meséket!!!\"
|
Légy jó mindhalálig /musical/ :
A szívek melegében
Fáj, ha magad vagy, és nincs kihez szólj
Nagy-nagy tüzet raksz, és mégis fázol
De lásd a szívek melegében, könnyű dacolni a téllel
Ott, hol szeretnek, ott sosincs hidegség.
Télből tavasz lesz egy pillantástól,
Jön egy boldog perc és elvarázsol.
És így a szívek melegében könnyű megférni a téllel,
Künn a szél süvít, de hozzád el nem ér.
Bármily nehéz súly a szegénység
Ketten elbírhatják, van kit félts,
De ha nincsen egy társ, mit ér a gazdagság.
Legyen minden ujjadon gyémánt, fizesd szolgák hadát,
Semmi nincs, ami pótolhatná egy lélek jóságát!
Kell egy kicsiny pont a nagyvilágból,
Melyhez hű maradsz, járhatsz bárhol.
Hisz ott a szívek melegében tőled, s tőle szépül minden,
Rossz vagy jó a sors, te mindig visszatérsz.
*
 |
Thalis Silvenier:
Álmodj szépeket.
Valahol, távol a való világon,
Messzi túl a Képzelet-Határon,
Van egy egészen piciny ország.
Az a hely, ahol az álmokat írják.
A szép álmokat zsákokba varrják,
S aztán kis manók mind széjjelhordják.
Viszik a világ minden részére,
S belehintik az élők szemébe.
Egy álommanó hozzád is elért.
Leteszi zsákját, bedugja kezét
És belemarkol a tündérporba,
Hogy a csillámot szemedbe szórja.
Csipetnyi manó, vajon hol lehet?
Nem látod őt, de hallod, hogy nevet.
Óvatosan homlokodra lépked,
S arcod simogatja. Ugye érzed?
Kicsiny manó, tenyerét kinyitja,
S az álomport szemeidbe szórja.
Mosolyogva nézi, amint lehunyod őket,
És füledbe súgja: Álmodj szépeket |
bizalom nem csak egy szó,
mit kimondani is nehéz.
A bizalom egy törékeny kincs,
mi nagyon könnyen odavész.
A bizalom egy hosszú út,
melyen mi is végig megyünk.
S hogy nehéz lesz-e járni rajta
attól is függ, mi mit teszünk.
A bizalom a legnagyobb díj,
mit másoktól kaphatunk.
S bizony e ritka kincsért sokszor
nagy árat adunk.
A bizalom az egyetlen út
egy másik ember szívébe.
S csak akkor tudjuk mennyit ér,
ha már mindennek vége.
A bizalom egy fájdalmas érzés,
mert bízni csak szeretve tudunk.
S e szeretetben a legszebb az,
ha a másiktól bizalmat kapunk.
.
 Halász Judit: Nehéz okosan szeretni
Egy kis virág is okozhat nagy zavart
Néhány ostoba szó szörnyű bajt
Valami elszorul legbelül
És úgy szorít, hogy az ember menekül
Nehéz úgy szeretni, ahogyan kell
Amit a másik örömmel elvisel
Nehéz szeretni okosan, józanul
Szeretni sajnos senki nem tanul
Távol tart egy félénk mozdulat
S a vallomáshoz nincsenek szavak
Valahogy mindig rosszkor érkezünk
S néha magunk elől is menekülünk
Nehéz úgy szeretni, ahogyan jó
Ahogy az örömmel elfogadható
Nehéz szeretni okosan, józanul
Szeretni sajnos senki nem tanul
A közeledés is félreérthető
A hazugság is lehet megnyerő
Néha túl érzékenyek vagyunk
Máskor meg a büszkeség a bajunk
Nehéz úgy szeretni, ahogyan kell
Amit a másik örömmel elvisel
Nehéz szeretni okosan, józanul
Szeretni sajnos senki nem tanul |
A sziv a legfurcsább csavargó,
Vigyázzatok reá nagyon,
A megszokás halála neki,
De mindig kész van útra kelni,
Ha nyilik rája alkalom.
A sziv a legfurcsább csavargó,
A tolvaj-utat kedveli,
Hiába tiltja tilalomfa,
Nem hajt veszélyre, tilalomra,
Még vakmerőbben megy neki.
A sziv a legfurcsább csavargó
Minden lépése új talány:
Onnan szalad, hol rája várnak
S hivatlanul oson be másnap
Pár ragyogó szem ablakán.
A sziv a legfurcsább csavargó,
Ne bánjatok durván vele!
Mert ahonnan elűzték egyszer
Hivhatják vissza bár ezerszer,
Nem látjátok többet sohase.
Sziv a legfurcsább csavargó-
Dölyfös kacajjal elszalad,
Hogy megalázva, elgyötörve,
Visszalopozzék a küszöbre.
Hol csupa dacból megszakad.
|
Vállald a kihívásokat, de ne feleNéhány szabály, hogyan élj........
Adj az embereknek többet, mint amire vágynak, és ezt teljes szívedből tedd.
Akárhányszor azt mondod "Szeretlek", gondold komolyan.
Akárhányszor azt mondod: "Sajnálom", mindig nézz a másik szemébe.
Soha ne hagyd figyelmen kívül mások álmait.
Szeress mélyen és szenvedélyesen. Megsérülhetsz, de ez az egyetlen módja annak, hogy valóban teljes életet élj.
Kezelj minden egyet nem értést tisztán, de ne támadj.
Beszélj lassan, de gondolkozz gyorsan.
Ne feledd, hogy a legnagyobb szerelem és a legnagyobb eredmények hordozzák magukban a legnagyobb kockázatot.
Ha esetleg veszítettél, tanulj belőle.
Ne feledd: tiszteld önmagad,tisztelj mindenki mást, és légy felelős a tetteidért.
Ne hagyd, hogy kis szóváltás vessen véget egy nagyszerű barátságnak.
Akárhányszor rájössz, hogy hibáztál, tegyél meg mindent, hogy helyrehozd. Azonnal.
dd el a korlátaidat.
Ne feledd, hogy van amikor a csend a legjobb válasz.
Élj egy jó és becsületes életet. Amikor öreg leszel és rá gondolsz, jó érzés lesz újra átélni |
Nézz rám amig itt vagyok
ne fordulj el,
ne mond,
hogy nem lehet
az elfolytott vágy megől
eltemet.
Nem igérek hazug csodákat
nem rajzolok szóvirágokat Neked
csak megérintelek
átölelek ha engeded.
A pillanat törékeny
az idő örvénye már elért,
de még itt maradunk
még néma harcot vivhatunk
a szerelemért.
Láss álarc-létem mögé
ne riaszon el
rejtett létezéseim
egyetlen titka sem.
Ne hidd,
hogy rossz vagyok
ne hidd,
hogy jó
hiszen most
szeretni tanit
a ki nem mondott szó.
Ne hagyd,
hogy tekintetem varázsa
átváltoztasson
engedd,
hogy képzeleted
velem szárnyaljon.
Nézz rám amig itt vagyok
senki nem tudja
meddig maradok,
de lásd
elhoztam Neked
Az, egyetlen pillanatba rejtett
Végtelent....
Elengedlek kedves, mint a vergödő lepkét
Nem tartalak fogva, hogyan is tehetném.
Elmult belőled a tűznek lobogása,
Kérész életű románcunk ragyogása.
Kisérjen oltalmam, féltő szeretetem,
Kivánom, hogy találd meg, kit keresel,
Megérdemled, ölelő két karját,
Mosolyát, érted élő vágyát.
Legyél kitartóbb, becsüld meg, mit ad,
Szerelmet, vágyadat ne tagadd
Vigyázz érzelmeiddel, ne égesd meg magad.
De ki fontos számodra, azt soha ne add!
|
Amikor tudod, hogy nem jön, de mégis várod,
Amikor tudod, hogy kár volt, mégse bánod,
Amikor érzed, hogy hevesebben dobog a szived,
Amikor érzed, hogy érte remeg a kezed,
Amikor várod,hogy eljöjjön a pillanat,
Amikor várod, hogy odaadhasd önmagad,
Amikor vágyod ölelését s csókjait,
Amikor vágyod hangját és szavait,
Amikor néznéd mosolyát és két szemét,
Amikor néznéd ahogy nyújtja két kezét,
Amiko nem birod már kibugyanak a szavak,
Amikor nem birod már türtöztetni magad,
Amikor elhiszed, hogy erre volt szükséged,
Amikor elhiszed, hogy Ő is eleped érted,
Amikor megijedsz, de nem tudsz tenni ellene,
Amikor megijedsz, mert rossz lenne nélkűle,
Amikor rájössz, hogy mit sem ér a józan ész,
Amikor rájössz, hogy miért ne, hisz egyszer élsz,
Amikor világossá válik, hogy ez jó neked,
Amikor világossá válik, hogy megteszed,
akkor vedd tudomásul, hogy igenis szereted!
,
Mint virágaitól búcsúzó
Késő őszi kertben az alkony
Gyűltek kőrém a elhullajtott
Évek csöndesen.Nem itéltek
Körbe fontak vigasztalon
Nem kérek számon elfecsérelt
Időt, elvétett szerelmet.
Mikor hunyt ki utolsó rőt
Sugara a napnak, nem tudom
Fényt könnyező csillagok közt
Bolyongott a szemem, csak úgy,
Semmit nem keresve már, ott
Meglelvén a csöndet, csillag
Tartó véges- végtelenbe.
|
Hogy fájhat elvesziteni azt,
ami soha nem is volt a tied?
Eső csorod végig arcomon,
sötétlő fellegű vasárnap délutánokon.
Sötét szemedből sugárzó
viszonzatlan vágyak,
falakba ütközök folyton,
hiába a jelek köröttem
meg nem történt dolgokra
emlékeztetnek.
Meg nem valósult beszélgetések
tölti ki életem.
Van értelme ekkora szenvedésnek?
A szenvedés belüről marja szét
szivemet...
|
[Friss hozzászólások] [243-224] [223-204] [203-184] [183-164] [163-144] [143-124] [123-104] [103-84] [83-64] [63-44] [43-24] [23-4] [3-1]
| |
AJÁNLOM AZ OLDALT
Új bejegyzés
Frissítés
