"A barátság átérzi a bút és a fájdalmat.

Vigaszt nyújt mely feledtet bánatot és rosszat.

Benne közös a vigalom és az öröm,

Ezért fontos a barátság az emberek között!

Ha egy barát kell,s tiszta szeretet,

Tárd ki a szíved,s nyújtsd felé két kezed!

Benne nem csalódhatsz,ennyit mondhatok,

A szeretet kincs,melyet szívétől kapod!

Hulló levélen az ősz üzen,
borongós vasárnap nélküled.
Meleg jár át, biztató remény,
ez a telünk nem lesz túl kemény,
hajlongva bólint a diófa,
laktató termését kiszórja.
Kint hűvösen fújnak a szelek,
súgnak sok édes ígéretet,
ezer kérdés és ezer válasz
elhagyja még szádat és számat.
Mégse tudhatjuk, hogy mi is ez,
mi ül a szíveden, szívemen,
csak látjuk, hogy telnek a napok,
és kezem kezedben maradok.
Mert múlik az ősz, a tél, tavasz,
a nyár is az öledben maraszt,
szavak helyett a bizonyosság,
ahogy mindig indulok hozzád.
Hulló levélen az ősz üzen,
borongós vasárnap nélküled.

 "Mondd, mit teszel, ha nem lesz holnap, hogy elmondd, amit el kell mondanod? Mondd, mit teszel, ha nem lesz holnap, hogy megtedd, amit meg kellett volna tenned? Mondd, mondd, mit teszel, ha hibázol, újra és újra, és nem lesz rá lehetőséged, hogy jóvá tedd? Mondd el, mire vársz, hogy lépj, hogy boldog légy? Miért élsz tovább úgy, ahogy soha nem akartál? Mondd, mit ér az élet, ha a boldogság messze jár? Mit érnek az évek, ha nem hiányzik, aki vár? Mondd el, mit kellett volna tenned, és mondanod, ha lett volna még egy holnapod?"

A gyermekkor évei azok az esztendők,
amikor a szív a legérzékenyebb, leghajlékonyabb.
 

"Úgy tartják, öregek nélkül nincs múlt,
gyerekek nélkül nincs jövő.
Múlt és jövő nélkül pedig nincs jelenAmit oda elültetnek, azt aligha lehet valaha is onnan kipusztítani."

~Mindig elfog a világ legjobb érzése, amikor köszönsz nekem vagy rám, mosolyogsz. Mert lehet, hogy csak egy másodpercre, de rám gondolsz... ~A szeretetnek nincs határ, nincs mértéke, ebből is látszik, nem ember alkotta. ~Akarlak téged, de minden áron, rólad szól minden álmom..

~Ahogy egyre inkább megismersz valakit, minden külső tulajdonsága apránként elhalványul. Már nem számít milyen színű a haja, milyen magas. Idővel, sokkal inkább a lelkét figyeled, nem a külsejét. ~Ha csak barátok vagyunk, miért tudom milyen ízű a csókod? ~A fiúk olyanok, mint a kábítószer. Nem tesznek jót, de mi lányok képtelenek vagyunk lemondani róluk.

~Nehéz abba hagyni a sírást, mikor csak egy ember tudna megvigasztalni és az az, aki miatt sírsz.. ~Olyan hamar visszajövök, hogy nem lesz időd hiányolni sem. Vigyázz a szívemre, itt hagytam nálad! ~Őt megtalálni, olyan volt, mint olyasvalamit megtalálni, amiről nem is tudtam, hogy keresem. Túl későn jött az életembe és most túl korán megy el..

~A szemét hagytam utoljára, mert tudtam: ha egyszer belenézek, alighanem elveszítem gondolataim fonalát. ~Sose vártam Rád és mégis jöttél..szerelembe fordult minden érzés..meglátni, s megszeretni..ennyi volt ~Mindenkinek szüksége van valakire, akit jobban szeret önmagánál!

ákolitz István - Nem múlik el a szerelem

Nem múlik el a szerelem
Csak fegyelmezett lesz.
Szavak nélkül is mindent tudó
Pillantásból is értő
Messzeségből is megérző
A lélekrezdülést is fölfogó
Bizonyosság.

Wass Albert: A szív

Nézted már a Szent Anna-tó vizét?
Milyen titokzatos, milyen sötét.
Semmit se látsz,
csak olykor egy-egy furcsa csillanást,
amint ezüsthalak
suhannak mélységein át…

Pósa Lajos - Minek tépted össze az én hű szívemet!...

Minek tépted össze az én hű szívemet!
Minek szórtad szét, mint a rózsalevelet!

Szeress úgy, mint eddig senkit nem szerettél!
Kérlek magad mellől el sose engedjél!
Ha mégis elvinnének tőlem hamis vágyak.
Soha ne feledd azt, hogy mindíg várni foglak!
És Te visszatérsz majd új reménnyel telve.
De bocsánatot ne kérj, csendben ülj mellém le!
Újraéledt vággyal szorísd meg a kezem.
Némán húzz magadhoz, ha könnyes a szemem!
De most arra kérlek, el soha ne engedj!
Őrizd meg kettőnknek ezt a szép szerelmet

Hogy miért szeretsz engem,

és miért találtál rám,

honnan indultál, és meddig maradsz,

napok, hetek, hónapok, évek…

nem nézek vissza, túl mély a távolság.

Tán egyszer megsúgják az álom- Istenek,

hogy miért te, és miért én lettünk

a mindörökké mi,

a kéz a kézben szeretők,

az együtt-, egymásba-, szerelembe-lélegzők.

Tegnap még a versek hangja

harapott szelíden ajkunkba,

feledni akartuk az álmainkat karcoló

csókok véres ízét.

A kiejtett hazug szavak keresztként

vésődtek homlokunkra,

ínakat tépett, csontokat tört a hiány,

szemünk mögé, árkok mélyébe sírtuk

egykor volt önmagunkat.

Az alkony puhaságába nyúltál értem,

sóhajaink az egeken túlra,

egy elhajított kavicsálomba hullottak.

Maradék időnket tengerre fektették az Istenek,

széllel játszva, hullámokhoz simulva,

szótlan széttártuk kezeinket.

A fényt kerestük, kapaszkodót,

a kérdést és a választ,

egy némán zuhanó csillagot.

Ma a szerelem a falra rajzolja

árnyékunkat valóságként,

ahogy az est illatunkat szobánkba zárja,

résnyire nyíló ablakunkra lehelem neved,

sziluetted fénye táncol a szememben,

ujjaimmal játszok szádon,

megrajzollak a jövőnek

a ránk hajló horizontra vésem a hidat,

hozzád indulok…

Veled.

Életed újra és újra életemhez kanyarog,

csönded vagyok lelked szigetén,

szívedbe gömbölyödve zajongok,

ki és betakargatom átutazott álmaink.

Véred egyre hangosabban zubog,

szíved lüktetése világom öblében pihen,

árnyékomhoz fekszel, vágyam érinted,

szétáradsz bennem estéből reggelre,

majd elcsendesülsz fáradtan

a szanaszét hagyott sóhajokban.

Álmunk szemünkre csukódik,

csattan az est guillotine hangja,

ma könnytelen feloldozás van,

ma alszanak az Istenek,

Ha van valaki, kit Te igazán szeretsz,
kivel teljesen önmagad lehetsz,
ki elfeledteti veled a mát és a holnapot,
kinek lehoznád az égről a Napot,
kinek hangjától megdobban a szíved,
kiben bízol, s belé veted hited.
Ha mindezt érzed, s egyszer megteszed,
Akkor elhiszem, hogy igazán szeretsz.
Ha naplementét látsz a tenger felett
és sírásra görbül szád, mert Ő nem lehet veled
Ha megakarod osztani örömöd, bánatod,
s Ő az első akire választásod jutott.
Ha nélküle értelmetlennek tűnnek a hetek,
s a percekből lesznek évezredek.
Ha valami nagyon fáj legbelül, mert Ő nem lehet veled,
hisz a sors néha kegyetlen is lehet.
Ha mindezt érzed, s egyszer megteszed,
akkor elhiszem, hogy igazán szeretsz.
Ha úgy érzed, hogy szíved csordultig tele,
s benne már gyűlöletnek nem találsz helyet,
ha életed célja az, hogy boldoggá tegyed,
s legyőzöl minden akadályt, mi közétek jöhet.
Ha holnap feladnád eddigi életed, hogy vele tarts,
mert a sors így rendelkezett.
Ha mindezt érzed, s egyszer megteszed,
akkor már tudom, hogy igazán szeretsz.
Ha vele akarod leélni életed,
ha könnyeket csal szemedbe a boldog jövő,
s izgalommal tervezed, mi elkövetkező.
Ha érzed, hogy közétek már semmi nem jöhet,
mert vele akarsz lenni akkor is, ha már
Ősz, hajlott s beteg.
Ha mindezt, érzed, s egyszer megteszed,
akkor már meggyőztél, hogy igazán szeretsz.
Hisz minden gondolatod s tetted Ővele van tele,
Hisz naponta hálát adsz, hogy milyen az isteni kegyelem
Mert ez nem lehet más, csak IGAZI SZERELEM!

Ülni egy csendes szobában,
s várni valakire, aki nem jön többé.
Elutazni onnan, ahol boldog voltál,
s otthagyni szíved örökké.
Szeretni valakit, aki nem szeret téged,
könnyeket tagadni, mik szemedben égnek.
Kergetni egy álmot, soha el nem érni,
csalódott szívvel, mindig csak remélni.
Megalázva írni könyörgő levelet,
sirdogálva várni, soha nem jön rá felelet.
Szavakkal idézni, mik lelkedre hulltak,
rózsákat őrizni, melyek megfakultak.
Hideg búcsúzásnál, forró csókot kérni,
mással látni őt, nem vissza fordulni.
Kacagni boldogan, hazug lemondással,
otthon leborulni, könnyes csalódással.
Aztán átvergődni hosszú éjszakákat,
imádkozni azért, hogy Ö meg ne
tudja mi is az a bánat.